
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Már az új omikron alvariáns terjed az emberek között. Ennek olyan gyors a terjedése a szakemberek szerint, hogy nyáron végig söpörhet az országban.
Magyarországon is kimutatták már a FLIRT néven ismert új variánsát az új koronavírusnak, ez a variáns vélhetően április-májusban jelent meg Magyarországon
Jelenleg az omikron JN1-es típusa felelős a megbetegedésekért, de hamarosan már a FLIRT lehet a domináns.
A szakemberek azt látják, hogy a szennyvízben elindult egy kis mértékű emelkedése a koronavírus örökítőanyag koncentrációjának, ugyanakkor markáns emelkedésre az esetszámokban jelenleg nem számítanak.
Rusvai Miklós víruskutató szerint az Amerikából elterjedő FLIRT nem okoz komolyabb tüneteket, mint az omikron eddigi variánsai.
Torokfájás, köhögés, enyhe hőemelkedés, ezek tulajdonképpen a legjellegzetesebb tünetei. Tehát tipikus nyári nátha. Nem lehet megkülönböztetni az egyéb légúti, nátha vírus okozta fertőzésektől
– hangsúlyozta a szakember.
Amerikában új vakcinát is fejlesztettek a FLIRT ellen, amely már a hetekben forgalomba kerülhet.
Nagy valószínűséggel az őszi szezonban már elérhető lesz, és ha az Európai Unió úgy határoz, akkor Európába is behozzák az ez ellen az új variáns ellen még jobban védő újabb vakcinát is
– tette hozzá.
Addig azonban a FLIRT ellen az eddig ismert védőoltások is védenek, amit a szakemberek leginkább az immun- és légzőszervi betegeknek, valamint a várandósoknak tanácsolnak.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen