Tállai András: május 31-ig még járnak az adómentességek és a bértámogatások is

Az adómentességek és a bértámogatások május 31-ig járnak a válság miatt nehéz helyzetben lévő ágazatok szereplőinek, de június 1-től még számos intézkedés, így például a kedvezményes áfa az elviteles ételre és a kamatmentes gyorskölcsön is tovább segíti a családokat, a lakosságot és a vállalkozásokat.

2021. május 30. 08:23

Májusban is jár a munkáltatói adómentesség a turizmus, a vendéglátás és a szabadidő ágazatban - hangsúlyozta a Pénzügyminisztérium parlamenti ügyekért felelős államtitkára.
Több szempontból is jelentős adóügyi könnyítésről van szó. Egyrészt az adóelengedés több mint 130 ezer dolgozót érint, másrészt a gazdaság újraindításának is fontos lépése lehet az, hogy hét havi munkáltatói adómentességet kaptak a járvány által leginkább sújtott vállalkozások. Az intézkedés érdemi segítséget jelent, hiszen összességében csaknem 30 milliárd forintot hagyhat az érintetteknél - fejtette ki az államtitkár.
A májusi adóelengedést az érintett, csaknem 20 ezer vállalkozás minimális adminisztrációval a lehető legegyszerűbben veheti igénybe; csak be kell jelölnie a havi adó- és járulékbevallásában az erre a célra kialakított mezőket. A májusi időszakra vonatkozó bevallást majd június 12-ig kell elküldeni az adóhivatalnak - mondta.
Május 31-ig még igényelhető az ágazati és a kutatás-fejlesztési bértámogatás is, amelyből a kormányhivatalok május 8-ig már több mint 84 milliárd forintot utaltak ki - tette hozzá.
Tállai András kiemelte, hogy a vendéglátásban tevékenykedőket május 31-ét követően is segíti az, hogy továbbra is a legalacsonyabb, 5 százalékos általános forgalmi adót kell felszámítani az elvitelre vagy házhoz szállítással értékesített ételre és italra. Az intézkedés a november 14-i bevezetése óta már több mint 10 milliárd forintot hagyott az érintetteknél.
A kamatmentes újraindítási gyorskölcsön lehet a biztosíték arra, hogy Magyarországon lesz a leggyorsabb a gazdaság újraindítása - szögezte le Tállai András.
Az akár 10 millió forint hitelösszegig elérhető kölcsönt - amely kamatmentes, három év törlesztési türelmi idővel - már nemcsak a járvány leginkább sújtotta ágazatokban tevékenykedő kis- és középvállalkozások vehetik igénybe, hanem azok a kisvállalkozások is, akiknek az árbevétele a járvány miatt jelentősen lecsökkent - mondta.
Azoknak a kisvállalkozásoknak, egyesületeknek is nagy segítséget jelenthet a gyorskölcsön, amelyeknek a tavalyi árbevétele nem haladta meg a 100 millió forintot, és az minimum 30 százalékkal alacsonyabb, mint a 2019-es volt, valamint átlagos állományi létszáma nem haladta meg a 25 főt - magyarázta az államtitkár. Május 18-ig 5800 igénylés érkezett 47 milliárd forintot meghaladó összértékben - tájékoztatta az MTI-t Tállai András.

Címlapfotó: Facebook/Varga Mihály

Az énekes négy hónappal fia születése után szakított gyermeke anyjával
Vége Jason Derulo és barátnője, Jena Frumes kapcsolatának. Az énekes Twitter oldalán tudatta rajongóival a rossz hír...
Sosem látott családi képet posztolt Ördög Nóra
Egy szívének nagyon kedves, régi családi fotót mutatott meg rajongóinak.
Bin Laden fiának az az álma, hogy festményeit kiállítsák a Louvre-ban
Az egykor legismertebb terrorista vezér fia most Franciaországban él és a festészetnek szenteli életét.
Elárulta a prostituált, hogy több mint 16 ezer emberrel feküdt le
A nő 20 évet dolgozott a szakmában, és rengeteg férfival volt dolga.
Véget ért Elon Musk kapcsolata
A multimilliárdos Musk és extravagáns barátnője 3 év után külön utakon folytatják.
Tények teljes adás, 2021. szeptember 24, péntek
MEGFULLADT - Forrásban lévő mustba fulladt egy férfi Garaboncon. Beleejtette a telefonját egy kádba, utánanyúlt és b...
Ki akar törni a botrányhős szerepéből
Ismerjünk is meg egy újabb párost, pontosabban kettőt. A népszerű rádiós, Cooky a szerelmével, Debórával vág neki a ...
Megígérte, nem fogja kínozni őket
Alig 24 óra múlva kezdetét veszi a Dancing with the Stars második évada. Valc Szabolcsot Önök talán még kevésbé isme...
Nem hozhat rossz döntést, nyugtalan
Óriási teher nyomta a vállát múlt vasárnap Köllő Babettnek, egész nap a Sztár sztár leszek! mesterével voltunk. Akko...
Egy év után vége a házasságuknak
Veréb Tomi, Magyarország ifjú tehetsége a Sztárban sztár negyedik évadával lett országszerte ismert, megnyerte azt a...