
Szürreális, hogy mivel magyarázta az ittas sofőr, miért hagyta ott az elütött motorosokat
Ittasan csapódott két motorosba, majd fogta magát és lelépett. A rendőrség befejezte a férfi elleni eljárást.
Tenyek.hu 2022. szeptember 06., kedd 11:39
Úgy tűnik, minden vétséget igyekezett elkövetni az a sofőr, aki eltiltás idején, jogosítvány nélkül, ittasan autózott Csobánkán, majd okozott balesetet még 2021 áprilisában.
Egy forgalmi okból megálló motorba ütközött hátulról, amin ketten utaztak – áll a police.hu keddi beszámolójában.
Ezt követően segítségnyújtás nélkül, egyszerűen távozott a baleset helyszínéről, bár kicsivel később visszatért. A két motoros közül a sofőr súlyosan, utasa könnyebben megsérült.
Az autósról hamar kiderítették a rendőrök, hogy semmi joga az utakon lennie, és az is feltűnt neki, hogy a férfi alkoholt ivott.
Mintavételre előállították, ahol 1,38 ezrelék mértek nála, kihallgatása során azonban tagadta, hogy alkoholt fogyasztott volna vezetés előtt.
A balesetet pedig egyértelműen azzal indokolta, hogy a motoros bevágott elé. Mikor arról faggatták, miért szívódott fel az ütközés után, azt mondta, sürgősen mosdóba kellett rohannia.
A szentendrei rendőrök súlyos testi sértést okozó ittas vezetés és segítségnyújtás elmulasztása miatt folytattak eljárást a 31 éves férfi ellen, a vizsgálatot most fejezték be, az iratokat pedig átadták az ügyészségnek.
+Ez is érdekelheti

Időjárás-előrejelzés: szokatlan hét érkezik

A mélybe zuhant egy sportoló a Vértesben, helikoptert is riasztottak

Tragédia: halálra gázolt egy embert az S80-as vonat Isaszegnél

Időjárás-jelentés: Kiderült, mi vár ránk a következő napokban

Késsel felfegyverkezett férfi ment be egy XV. kerületi óvoda udvarára, több tucat gyermeket menekítettek ki

Emberi maradványokra bukkantak Devecsernél, 24 éves gyilkosságra derült fény - Videó

Kanállal szúrta ki az ápoló szemét egy férfi

A mentőkre támadt egy ittas nő Budapesten, pedig csak segíteni akartak rajta

Tragédia Rákosligetnél: halálra gázolt egy embert a vonat

674 kilogrammnyi dohánylevelet foglaltak le a Nyírségben

Eddig 50 gyermeket vittek ételmérgezés miatt a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetbe

Motorbaleset a 811-es főúton - Mentőhelikopter sietett a helyszínre





