
Halálos baleset történt a XV. kerületben, leszakadt az egyik sérült lába
A három férfi 2018 szeptemberétől 2019 májusáig jelentős kárt okozva csaptak be több érmegyűjtőt. Az elkövetők egy állítólagos külföldi befektető nevében jártak el, aki éremkollekciókat akar vásárolni, és hajlandó a piaci ár többszörösét fizetni. A több tízmilliós haszon reményében a kiszemelt sértetteknek először egy „reklámszerződést” kellett kötniük, és befizetni a kollekció végső vételárának a 10 százalékát. A hitelesség érdekében nemcsak telefonon tartották a kapcsolatot áldozataikkal, hanem egyikük ügyvédi irodájában személyes találkozókat is szerveztek. A becsapott emberek végül nemhogy haszonhoz nem jutottak, a befizetett pénzüket sem kapták vissza – közölte a rendőrség.

A budapesti rendőrök két gyanúsítottat üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett csalás bűntett, valamint többrendbeli csalás kísérlet és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki, egyikükkel szemben ügyvédi visszaélés bűntett is felmerült.
A két férfi szabadlábon védekezik. A harmadik feltételezett elkövető a rendelkezésre álló adatok alapján külföldön tartózkodik, ezért ellene a bíróság európai elfogatóparancsot adott ki.
A BRFK Bűnügyi Főosztály vizsgálói a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, a keletkezett iratokat megküldték az ügyészségnek. Hamarosan vádat emelnek az ügyben.
A fotó illusztráció (police.hu)

Halálos baleset történt a XV. kerületben, leszakadt az egyik sérült lába

Halálos tűz Komlón, egy idős férfi az áldozat

Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus

Háromezer forintért akartak agyonverni egy 77 éves férfit

Ruhásszekrénybe bújt a rendőrök elől a rabló

Helyreigazítás

Sokkoló videó készült a szentmártonkátái halálos horrorbalesetről

Sztrókot kapott vezetés közben egy nő, árokba hajtott – Fotó

Kalapács alá kerülnek az álomautók Óbudán

Letartóztatták a férfit, aki megölte volt élettársát Szolnokon

Elrabolta volt barátnőjét egy hajdú-bihari férfi, megverte és ruha nélkül az utcán hagyta

Újabb fejlemény ByeAlex drogügyében: megszólalt a rendőrség