
Hazatértek a magyar katonák Bagdadból
Halálos baleset történt szombaton a Bihar megyei Oláhszentmiklóson Romániában, a 797-es számú megyei rangú út egyik mellékútján – közölte a megyei rendőr-főkapitányság tájékoztatása alapján a közlekedési hírekre szakosodott Info Trafic 24 nevű közösségi oldal.
Egy 22 éves autós elütött egy négyéves gyereket, akit a rohammentősök megpróbáltak újraéleszteni, de minden igyekezetük ellenére a helyszínen életét vesztette. A kocsi a gázolás után egy beton villanypóznát is kidöntött, majd a járdán, az egyik ház oldalánál állt meg.
A rendőrség szerint a helyszíni szemle kiderítette, hogy a kisgyerek szabálytalanul, nem a kijelölt helyen kelt át az úton, és a sofőrnek nem volt ideje kikerülni – közölte a Maszol.

Hazatértek a magyar katonák Bagdadból

Csütörtökön térnek haza a magyar katonák az iráni háborús térségből

Halálos kamionbaleset történt Törökszentmiklósnál

Rákkeltő anyaggal szennyezett terméket hívnak vissza a boltokból

Újabb fordulat az ecsegi testvérgyilkosság ügyében, megszólalt a rendőrség

Nem hívtak segítséget barátai, az utcán heverve halt meg egy férfi Makón

Eszeveszett tombolásba kezdett egy férfi, a sorompók sem állították meg - videóval

Viperával támadtak meg egy kocsmárost, lesben állva estek neki

Súlyosan megsérült két balesetnél segítő rendőr a 8-as úton

Tragikus tűzeset Mezőkövesden, egy ember meghalt

Dráma Dunaújvárosban, mentőhelikopter landolt a házak között

Digitális Állampolgár mobilalkalmazás: már a használt autók adásvételét is lehet intézni