
Sztrókot kapott vezetés közben egy nő, árokba hajtott – Fotó
Szerdán előkészítő ülést tartottak azoknak a nevelőszülőknek az ügyében, akiknek fogadott gyermekük gondtalanság miatt vesztette életét – írta a BOON.
A halálos incidens még 2022 decemberében történt az ináncsi otthonban, ahol az élettársi kapcsolatban élő pár olyan forró vízben fürdette meg a 9 hónapos babát, hogy másnapra belehalt az égési sérülésekbe.
Információk szerint a nő a vizet langyosra állította, de a férfi nem ellenőrizte a hőfokot, amikor megnyitotta a zuhanyt, így 80 fokos vízzel forrázta le a picit. A gyermek ekkor sírni kezdett, ezért nevelőanyja hideg vízzel és égés elleni kenőccsel próbálta enyhíteni a fájdalmait.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Mint kiderült, nevelők nem hívták ki a mentőket, mivel a sérüléseket komolytalannak vélték, pedig az éjszaka során a gyermek még az ételt is kihányta.
A pici azonban már nem érte meg a reggelt, holott az időben érkező orvosi segítség megmenthette volna az életét.
A bíróság az előkészítő ülésen dönthet a vádlott büntetőjogi felelősségéről. A törvényi feltételek hiányában viszont az eljárás eljárás tovább folytatódik.

Sztrókot kapott vezetés közben egy nő, árokba hajtott – Fotó

Kalapács alá kerülnek az álomautók Óbudán

Letartóztatták a férfit, aki megölte volt élettársát Szolnokon

Elrabolta volt barátnőjét egy hajdú-bihari férfi, megverte és ruha nélkül az utcán hagyta

Újabb fejlemény ByeAlex drogügyében: megszólalt a rendőrség

24 év után rács mögött az ajkai gyilkos szeretők

Csákánnyal akarta megölni volt élettársát egy férfi

ByeAlex cáfolta a drogügye fejleményeit

Droghálózatot vezetett a salgótarjáni nyugdíjas

Folytatódik a gyermekekről pornográf felvételeket terjesztő gimnazista ügye

Kettős vészhelyzet a Liszt Ferenc Repülőtéren: mentőautók lepték el a légi kikötőt

Újabb fejlemény a szolnoki gyilkosságról: beismerő vallomást tett az elkövető - Videón a letartóztatás