
Kilenc évet kapott a férjét megfojtó pécsi nő
Hétfőn egy 24 éves férfi meghalt, miután elesett motorjával és egy parkoló autóba csapódott Gyulán. A szörnyű baleset a Kisvasút utcában történt, melynek során a motoros olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.
Információk szerint a férfi az utca egyenes szakaszán haladt éppen, amikor nekiment a jobb oldali útpadkának, ezért átsodródott a túloldalra, majd vissza, ekkor pedig elesett és nekiütközött az út szélén álló kocsinak.
Habár a mentők próbálták újraéleszteni, életét már nem lehetett megmenteni.
Mint kiderült, a lakók semmit sem hallottak a balesetből, az utcán pedig senki sem tartózkodott a szerencsétlenség idején.
Az érintett útszakaszt több órára teljesen lezárták, a rendőrség vizsgálja az eset körülményeit.

Kilenc évet kapott a férjét megfojtó pécsi nő

Megérkeztek Kecskemétre a legmodernebb Gripenek

Elfogták az embert, aki belőtt a solymári kék óvoda épületébe

Fegyveres férfi őrjöngött egy pécsi iskola mellett

A nyílt utcán műtöttek meg egy szíven szúrt férfit

Egy telefonhívással tűnt el 17 millió egy múcsonyi nő számlájáról

Meghalt a Kölcsey iskola nyolcadikos diákja

Belőttek egy óvoda ablakán Solymáron

107-el repesztettek Salgótarjánban, 210 ezer lett a vége

Megkéseltek a nyílt utcán egy kiskorút Pécsen

Puskával förmedt kisgyerekekre egy férfi Debrecenben

Holttestet találtak a Dunában