Szörnyű képek érkeztek, két halálos baleset is történt

Az autók szinte a felismerhetetlenségig összeroncsolódtak.

Balesetben meghalt egy nő szerda este a 3-as főúton Detknél - közölte a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye alapján az MTI. Azt írták: a főút 99-es kilométerénél egy személyautó mezőgazdasági vontatónak ütközött, a kocsi nőutasa a helyszínen életét vesztette.


Csupán néhány órával később ismét egy tragikus balesetről számolt be a rendőrség, csütörtök hajnalban egy migránsokat szállító, francia rendszámú autó borult fel az 5409-es számú úton, Kiskunmajsa térségében. 

A beszámoló szerint a rendőrök igazoltatni akarták a sofőrt, aki azonban nem állt meg, hanem továbbhajtott, egy kanyarban elvesztette az uralmát a kocsi felett, ami kisodródott, nekicsapódott egy fának, végül felborult.

Az MTI azt közölte, hogy a baleset következtében ketten a helyszínen életüket vesztették, hatan pedig megsérültek. Az elsődleges adatok alapján az autót egy embercsempész vezette, aki illegális migránsokat szállított.

Címlapfotó: Facebook/Kiskunmajsa Város és Térsége

2023. október 12. 08:18
A telefonok cellainformáció alapján is közel dupla annyian voltak a Békemeneten, mint Magyar Péter rendezvényén – je...
Hatalmas sikert aratott Radics Gigi és Curtis közös produkciója az október 23-i ünnepségen. A két előadó Demjén Fere...
Minden idők legnagyobb Békemenete zajlott le csütörtökön Budapesten, ahol hatalmas tömeg vonult fel a béke és a nemz...
Szívszorító tragédia rázta meg a napokban a stájerországi Eisenstraße régiót: egy 19 éves magyar fiú életét vesztett...
Életveszélyes helyzeteket gyűjtött egy videó a Budapesti Autósok Közössége.
TRAGÉDIA - Meghalt egy 19 éves magyar férfi Ausztriában, rosszul lett, összeesett és mentőhelikoptert riasztottak ho...
Egy olyan sportolót mutatunk be, aki már 27 évesen legendává vált. Díjai és eredményei szinte felsorolhatatlanok, Ek...
family
Vannak, akiknek romba dőlnek az álmai, míg mások élete egyik pillanatról a másikra új irányt veszt. Tudás, bátorság,...
family
Bicikli, roller, vagy séta és esetleg gördeszka, ki mivel jár iskolába, van akit viszont a szülei visznek autóval. D...
family
Vannak furcsa sportok a világban: gumicsizmadobás, sárfoci, vagy akár az, amikor valaki egy tó mélyén mondja ki a bo...
family