
Soha nem látott rohamra készül a Liszt Ferenc repülőtér
Szabó Szilvia korábban azt közölte, a baleset hétfőn 23 óra 40 perc körül történt Mórahalom belterületén, az 55-ös számú főúton. Egy szerb rendszámú egyterű sofőrje a mélységi ellenőrzésben résztvevő rendőröket meglátva nagy sebességgel megpróbált elmenekülni, de a járművel egy háznak ütközött és a kisbusz felborult.
A balesetben heten a helyszínen életüket vesztették és négy ember - köztük a sofőr - megsérült - mondta el a százados.
Fotók: MTI/Donka Ferenc
Szabó Szilvia közölte: a sofőrt a rendőrök a helyszínen elfogták, ellene - őrizetbevétele mellett - embercsempészés és halálos tömegszerencsétlenség okozása miatt indult eljárás.
A rendőrök a helyszíni szemle és a műszaki mentés idejére a főutat teljes szélességében lezárták, a forgalom a környező utcákban halad.
Az egyterű Baja irányából tartott Szeged felé az 55-ös főút mórahalmi belterületi szakaszán. A baleset a mórahalmi temető közelében történt, a Szegedi út és a Mező utca kereszteződésénél. A kisbusz egy virágbolt bejáratának csapódót, az ütközéstől az üzlet falából is kitört egy nagyobb darab. A jármű a becsapódás helyszínétől mintegy 20 méterre állt meg az oldalán. Az egyterű hátsó része összeroncsolódott, a kisbusz alkatrészei szétszóródtak a főúton - tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója.
MTI
A címlapfotó illusztráció.

Soha nem látott rohamra készül a Liszt Ferenc repülőtér

Fokozott készültség Budapesten, több utcát is érint a rendőrségi intézkedés

10 éves unokáját erőszakolta meg egy nagymama többször is

Újabb helyen találtak azbesztszennyezést

Robbanás után halt meg a hős apa Mátészalkán

Videón, ahogy egy kertbe csapódik egy taxi egy szabálytalan autós miatt

Órákig tartott fogva fiatalokat lakásában egy nyíregyházi férfi

Holttestet találtak Hevesben, egy férfi az áldozat

Kegyetlen támadás Bács-Kiskunban: kölyökkutyát vettek célba Foktőn

Váratlan fordulatot vett egy rutinellenőrzés a X. kerületben - videóval

Magyarországon elsőként alkalmaztak sikeresen embriókori genetikai szűrést az SMA megelőzésére

Sikolyok szűrődtek a lakásból: új fordulat a szentlőrinci tragédiában