
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Gara felé haladt a kocsi, amikor eddig ismeretlen okból áttért a szemközti sávba, majd árokban hajtott, végül pedig egy fának csapódott a Bács-Kiskun vármegyei Vaskút közelében szombaton.
A Tények tudósítója szerint a tűzoltók csak megfeszített munkával tudták feszítővágó segítségével kiemelni a két nőt a teljesen összetört kocsiból.
A mentők a jobb első ülésen utazó középkorú nő életét már nem tudták megmenteni, ő a helyszínen életét vesztette, míg az autót vezető idősebb asszonyt súlyos sérülésekkel szállították kórházba.
A helyszíni szemle és a mentés idejére teljesen lezárták az érintett útszakaszt, a baleset pontos körülményeit még vizsgálják a rendőrök.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen