
Nem kegyelmez az időjárás, kemény éjszaka előtt állunk
Egy háromtagú család utazott abban az autóban, amelyik csütörtök délelőtt összeütközött egy kamionnal Kisszállás közelében – számolt be a szerencsétlenségről a BAON.
Információk szerint az 53-as főút egy szakaszán – az 55-ös főút közelében – útfelújítás miatt félpályán haladt a forgalom, amikor Tompa irányából érkezett a család kocsija.
A sofőr, a 19 éves édesapa azonban későn vehette észre a feltorlódott kocsisort, úgy akarta elkerülni az ütközést, hogy balra rántotta a kormányt, de érintőlegesen ütközött a dugó végén állóval. Ezt követően a férfi elvesztette uralmát a jármű felett, megpördült, belecsapódott az ott várakozó egyik kamion hátuljába, és félig a szerelvény alá szorult.

A fotó illusztráció: Magyar Légimentő Nonprofit Kft. hivatalos Facebook-oldala
Az autó hátsó ülésén utazó 8 hónapos kislány a fején szenvedett könnyebb sérülést. A lap információi szerint viszont a 20 éves édesanya nem sérült meg.
A roncsba szorult édesapát a hivatásos tűzoltók feszítővágó segítségével szabadították ki és mentőhelikopterrel szállították a szegedi klinikára.
A baleset körülményeit vizsgálják.
A fotók IDE KATTINTVA megtekinthetőek.

Nem kegyelmez az időjárás, kemény éjszaka előtt állunk

Fülöp Attila: 101 új mentőautóval bővül az Országos Mentőszolgálat flottája 2026 elejéig

Tragédia Cegléden: Nem baleset miatt rohantak a mentők

Különleges traffi mért Szegeden az ünnepekkor, így kívántak boldog karácsonyt

Lezuhant egy ember karácsonykor, mentő és tűzoltó vonult ki a budai alsó rakparthoz

Időjárás-jelentés: Kiderült, mi vár ránk az év utolsó hétvégéjén

Karácsonyi tragédia Szentlőrincen: süteménnyel a kezében halt meg egy férfi

Döbbenetes videó: Egy óriás andalgott Jobbágyi utcáin

Csodálatos képek: Fehérbe borult magyar vidéket fotóztak karácsonykor

Rendőrök és a TEK is kivonult szenteste délutánján a rácalmási temetőbe, drámába torkollott az ünnep a településen

Szörnyű tragédia történt szenteste Algyőn, kék fény villant fel karácsonyi világítás helyett

Felborult egy mentőautó Tatabánya egyik legforgalmasabb útján