
Holttestet találtak Szegeden, rejtélyes tragédia rázta meg a helyieket
Szilánkosra tört az autó szélvédője, egy hatalmas darab ki is szakadt belőle, a teteje, mint egy harmonika úgy gyűrődött össze, a karosszériája pedig elől és oldalt is összetört, miután menet közben letért az útról és egy fának csapódott, majd egy másik fának is neki ütközött. A brutális baleset vasárnap délután történt Zalaegerszeg közelében.
A leszakadt lökhárító is a fűben hevert. Akkora erővel csapódtak a fának, hogy az kitört. Öt fiatal utazott a kocsiban, egy 20 éves férfi volt a sofőr, mellette vele egyidős barátja ült, ők mind a ketten ki tudtak szállni a baleset után, hátul két 17 éves és egy 16 éves lány utazott, mindhármukat a tűzoltók mentették ki a roncsból.
A sofőr mögött ült a legfiatalabb, egy 16 éves lány, akit az autó karosszériája teljesen maga alá gyűrt, esélye sem volt, hogy túlélje, szörnyethalt. A tűzoltók már csak a holttestét tudták kiemelni a roncsból, míg a mellette utazó két 17 éves lány közül az egyikük súlyos mellkasi és fejsérüléseket szenvedett. Az elől utazó két 20 éves férfi könnyebb sérülésekkel megúszták a becsapódást.
Úgy tudjuk a hátul utazó három kamaszlány nem volt bekötve.
Úgy tudjuk, hogy túl gyorsan mehettek, amikor megcsúsztak és a fáknak csapódtak.
A baleset áldozata a 16 éves Sára. Egy fekete zászló lobog most annak a zalaegerszegi gimnáziumnak az oldalán, ahová a kamaszlány járt. Információink szerint osztálytársainak pszichológus segít feldolgozni a tragédiát.
A rendőrség halálos közúti baleset okozása miatt indított eljárást.

Holttestet találtak Szegeden, rejtélyes tragédia rázta meg a helyieket

Szennyezettség miatt vonták ki a népszerű márka tápszereit a forgalomból

Szürke hétvége a küszöbön: Változékony napok előtt állunk

Egressy Mátyás eltűnése: Elkeserítő hír érkezett

Egyetlen figyelmetlen mozdulat okozott maradandó fogyatékosságot egy gyömrői kocsmában

Péntektől kézbesítik a februári dupla és a 14. havi nyugdíj első negyedét

Több nap után meztelenül találtak rá egy férfire Nógrádban, megrendítő látvány fogadta a rendőröket

Dunai hajóbaleset - Megkezdődött az új elsőfokú büntetőper

Hajmeresztő videók: Így koriztak a keddi havazás után az autók az utakon

Pláza épül Budapest közelében, pár hónap múlva lenne a kapunyitás

Gripen húzott el Debrecen felett, félelmetes jelenségre figyeltek fel a helyiek

Aggasztó időjárás-jelentés: Sajnos ezt sem ússzuk meg