
Kettős vészhelyzet a Liszt Ferenc Repülőtéren: mentőautók lepték el a légi kikötőt
A 87 éves Rosemary Hill tavaly június közepén Surrey-ben található Reigate-i otthona kertjében épp gyógynövényeket szedett, amikor szomszédja, a korábban már elítélt Guy Douglas Unmack rátámadt. A férfi valószínűleg ivott, és a gyógyszereit sem szedte be, egy szemtanú szerint a gyanúsított egy krikettütővel esett neki az idős asszonyank, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy nem sokkal a kórházba szállítása után meghalt.
A szomszédok állítása szerint a koronavírus miatti karantén alatt sokszor hallották kiabálni a későbbi gyilkost, valamint álltában már kora reggel alkoholt ivott - írta meg a Daily Star.
A 46 éves férfit paranoid skizofréniával diagnosztizálták, melynek kordában tartására gyógyszereket szedett, de a házkutatás során a rendőrök 800 be nem szedett tablettát találtak, ami 218 napnyi adagnak felel meg, tehát a férfi ennyi ideje nem kezelte közveszélyes betegségét. A vérvizsgálat nem kis mennyiségű alkoholt mutatott ki Unmack szervezetében, emiatt a bíróság pénteken bűnösnek találta. Az ítélet kihirdetésére június 24-én kerül majd sor.

Kettős vészhelyzet a Liszt Ferenc Repülőtéren: mentőautók lepték el a légi kikötőt

Újabb fejlemény a szolnoki gyilkosságról: beismerő vallomást tett az elkövető - Videón a letartóztatás

Letartóztatták K. Györgyöt, beismerte a gyilkosságot

Ennyi volt, kiadták a figyelmeztetést szombat éjfélig

Síneken át üldöztek egy utast Ócsánál, videón a kergetőzés

Helyszíni fotók érkeztek a szolnoki gyilkosságról, egy fiatal nő az áldozat

Csecsemőtragédia Heves vármegyében: Borzalmas, lassú halált halt egy kisbaba

Drámai fotókon a herendi baleset

Sokkoló felvétel: Frontálisan ütközött két autó a 7-es főúton

Törökszentmiklósi baleset: A roncsok között egy embert holtan találtak

Riadalom a Fejér vármegyei börtönben, egy rab életéért küzdöttek

Lesújtó hír érkezett: Elvesztettünk egy országos bajnokot