
Döbbenet a röszkei határátkelőn, elképesztő, mi lapult a hátizsákok mélyén
A hagyományos viadalt korábban kétszer is el kellett halasztani, a HungaroMet siófoki obszervatóriumának időjárás-előrejelzése alapján a szervező, Budapest Sportiroda a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitány egyetértésével most úgy döntött, szombaton elrajtolhat a mezőny.
Az előre jelzés szerint reggel gyenge, változó irányú légmozgás várható, a déli óráktól a helyi szélrendszert egy-egy délnyugati befújás zavarhatja meg, amely csak kissé megélénkülő légmozgást okozhat, így jelentősebb hullámzásra nem kell számítani. Napközben kissé megnövekszik a rétegfelhőzet, amely megszűri a napsütést, azonban csapadék nem várható. A hajnali hőmérséklet 21 fok körül alakul, amely gyorsan melegszik és délutánra a vízparton 33 fok körüli értékek várhatóak. A víz hőmérséklete 23-24 fok körül lesz.
A rendezvény eredetileg telt házas volt a július 26-ra kiírt időpontra - már egy hónappal korábban minden hely elkelt - most viszont az új időpontra ismét megnyílt a nevezés lehetősége a klasszikus, 5,2 km-es távra, a SUP-os átkelésre és a 2,6 km-es féltávra is.
Ahogy a 13 ezer nevező, aki korábban jelentkezett a 43. Lidl Balaton-átúszásra, úgy mi is szomorúan vettük, hogy az időjárás átmenetileg megakadályozta, hogy úszhassunk. Most végre eloszlottak a viharfellegek, szép az idő, így mindenkit szeretettel várunk, hogy részese legyen Európa legnagyobb nyílt vízi úszóeseményének. Minden készen áll!
- mondta Kocsis Árpád, a szervező Budapest Sportiroda vezetője.
Forrás: MTI

Döbbenet a röszkei határátkelőn, elképesztő, mi lapult a hátizsákok mélyén

Videón a döbröközi holttest kiemelése, élettársa ölte meg

Késsel fenyegetőzött a nyíregyházi vonaton egy férfi

A Wizz Air igyekszik megnyugtatni az utasait, nem számol azzal, hogy a menetrendet módosítani kell

Kiesett az út közepére egy 11 éves gyerek Kazincbarcikán, hajmeresztő videó került elő

Horror Szigetújfaluban: Egy bejelentés után ellepték a Duna-partot az egyenruhások

Több hektáron égett a nádas és száraz fű Várpalotánál

Kisgyerekeket ábrázoló pornográf felvételek ezreit találták egy férfinál Miskolcon

Egész éjjel egy eltévedt túrázót kerestek a Mátrában

Fejbe lőtte magát a lőtéren egy férfi Pécsváradon

Lövöldözés robbant ki a nyílt utcán Kecskeméten, elszabadult a pokol

Összeesett egy 8 éves fiú testnevelés órán Budapesten, az életéért küzdöttek