Mintegy húsz rendezvényhelyszínen, több mint száz program közül válogathatnak azok, akik Budapesten ünnepik Magyarország születésnapját. A népszerű magyar zenekarok koncertjei mellett hangulatos bárzenével és igazi komolyzenei ínyencségekkel is találkozhat a közönség, a gasztronómia szerelmesei pedig végigkóstolhatják a Kárpát-medence legizgalmasabb ételeit. A gyermekes családok számára kézműves foglalkozások, cirkuszi játszóház, bábszínházi produkciók és bemutatók teszik felejthetetlenné idén az államalapítás ünnepét, de az irodalmi és művészeti beszélgetések kedvelői sem maradnak tartalmas kikapcsolódási lehetőségek híján.
Panorama Classical – komolyzenei kalandozás a Filozófusok kertjében
Immár negyedik éve várja a komolyzene és a jazz rajongóit az oázisnak számító Panorama Classical a Gellért-hegyen, a Filozófusok kertjében. A háromnapos idilli pikniken fellép többek között a Danubia Szimfonikus Zenekar, amely egy nagy filmzene-párbajt megidézve olyan ismert filmek zenéit tűzte műsorára, mint az Egy asszony illata, a Volt egyszer egy Vadnyugat vagy a Star Trek. Színpadra áll a Modern Art Orchestra és Dés László, akik a kultikus magyar filmek és színházi előadások kísérőzenéivel, illetve az „alkalmazott zeneszerzés” igazi gyöngyszemeivel ajándékozzák meg a közönséget. Továbbá jelen lesz a Szent István Király Ifjúsági Fúvószenekar is, amely Rossini, Liszt Ferenc, Erkel Ferenc és Debbons darabjaiból ad ízelítőt.
Retro Tabán – kultikus zenekarok egy igazi kultikus helyen
A Tabán neve több mint fél évszázada egybeforr a magyar könnyűzenével – a főváros ikonikus helyszínén a legismertebb zenekarok váltották egymást a színpadon és teremtették meg a hazai pop- és rockzene legendáját. A Szent István Nap ünnepségsorozat alkalmából ismét megelevenedik a múlt, a Retro Tabánon ugyanis a 70-es, 80-as és 90-es évek olyan népszerű előadói és zenekarai mozgatják meg a közönséget, mint a Back II Black, a Dinamit, az EDDA Művek, Hevesi Tamás, a Roy & Ádám Trió, a Takáts Tamás Blues Band vagy a TNT.
Road Movie Live 2024 – friss, ropogós, hazai
Egyedülálló zenei élményben lehet részük mindazoknak, akik a 2024-es Szent István Nap rendezvénysorozaton is a Road Movie Live színpad zenei kínálatát választják. Augusztus 19-e és 20-a között, a Műegyetem rakparton immár negyedik alkalommal találkozhatunk a legismertebb magyar zenészekkel, akik koncertrepertoárjukra olyan dalokat is felvettek, amelyekben egy-egy hazai régió, város vagy épület ihlette történetet mesélnek el. A Road Movie projekt keretében az elmúlt öt évben számos olyan sláger született, amely Magyarország különböző tájait és városait ünnepli, így a közönség hallhatott már a Balaton, Sopron, Debrecen vagy éppen Szentendre által inspirált szerzeményeket. Idén az új előadóknak köszönhetően újabb települések kerülhetnek fel a Road Movie országtérképére: Szeged képviseletében színpadra lép a Hűvös és a Honeybeast, míg Paszabot a Parno Graszt, Pápát pedig Zséda jeleníti meg a koncertműsorban. De nem maradhatnak el a régebbi, már bizonyított zenekarok sem: a kétnapos, ingyenesen látogatható rendezvényen olyan ismert előadók is szerepelnek, mint a Bagossy Brothers Company, Curtis, a Roma Soul és a Random Trip.
Szabadrét Fesztivál – az elektronikus zene kedvelői is megtalálhatják a számításukat
Az Erzsébet téren augusztus 19-én és 20-án egy exkluzív elektronikus zenei fesztivál várja az érdeklődőket. Az ismert magyar DJ-k zenéje mellett 360 fokos fotózás, tűzzsonglőrök és festőprogramok teszik különlegessé az eseményt. Kiemelt fellépők: Metha és Peter Makto.
Vigadó Piano – hamisítatlan bárzene a Duna-parton
A Vigadó téren, a Duna közelségében található rendezvényhelyszín programjai minden estére változatos élményeket tartogatnak, és egyszerre szólnak a klasszikus bárzenei hagyományokhoz vonzódó közönséghez, illetve azokhoz, akik új, izgalmas zenei utazásra vágynak. A Vigadó Piano kiemelt előadói között szerepel Gájer Bálint, a swing magyar királya, aki lendületes előadásmódjával és modern feldolgozásaival garantáltan elvarázsolja majd a közönséget. Jelen lesz Darvas Tamás, a hazai jazzélet kiemelkedő alakja, aki finom és egyedi zongorajátékával hozza közelebb a műfajt a hallgatókhoz, továbbá Lakatos László is színpadra lép, aki klasszikus és modern darabokat ötvöz a csak rá jellemző stílusban, ezáltal emlékezetes élményt nyújtva minden résztvevőnek.