
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A 24 éves férfi a XIII. kerületi lakhelyéről szeptember 3-án lépett meg. Kocsiba szállt, majd nem sokkal 14 óra után a XIX. kerületi Határ úton villanyoszlopnak csapódott. A baleset után egy közeli erdőbe futott, ahol egy késsel levágta a lábán lévő nyomkövetőt - írta a police.hu.
Ezt észlelték a rendőrök, akik azonnal fel is hívták a férfit. A hívást ugyan fogadta, de később bontotta a vonalat, majd a telefont is kikapcsolta.

Fotó: Illusztráció (police.hu)
A rendőrök az erdőben megtalálták a levágott nyomkövetőt, M. Tamást pedig alig két órával később a XIX. kerületben, egy Pannónia utcai lakásban fogták el. A IX. Kerületi Rendőrkapitányságra állították elő, és fogolyszökés miatt gyanúsítottként kihallgatták. A férfi vallomásában azt állította, hogy a baleset miatt esett le a lábáról a bilincs.
A férfi ellen a bíróság korábban közúti veszélyeztetés, járművezetés ittas állapotban és kábítószer birtoklása miatt rendelt el lakhelyelhagyási tilalmat. A nyomozók az őrizetbe vett M. Tamással szemben most előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen