
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Gál Katalin elmondta, hogy a negyvenéves, Győrújbaráton élő férfit személyi szabadság megsértésének kísérlete és más bűncselekmények miatt a Győri Járásbíróság 2020 novemberében első fokon elítélte. A bíróság a jogerős ítéletig a vádlott korábban elrendelt bűnügyi felügyeletét fenntartotta, így nyomkövetőt helyeztek rá és nem hagyhatta el otthonát.
Tavaly áprilisban a nyomkövető eszközről "szabotázs" jelzés érkezett a rendőrségre. A rendőrök a házban csak a levágott nyomkövetőt találták meg, majd néhány órával később a településen elfogták a férfit, aki erősen ittas volt.

Az eljárás során kiderült, hogy a férfi a szökést megelőző napon fenyegető üzeneteket küldött volt élettársának, köztük egy fotót is, amelyen egy pisztoly is szerepelt az övébe tűzve. A gáz- és riasztófegyvernek minősülő pisztolyt a rendőrök megtalálták és lefoglalták, a holland férfit pedig letartóztatták.
MTI/fotó: ügyészség

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen