
Követték, földre lökték, majd kirabolták az idős asszonyt Kunmadarason
Csak a feje látszódott ki a földből az elpusztult kutyának a szilvásváradi erdőben. Csupa vér, a kép annyira megrázó, hogy nagy részét nem mutathatjuk. Az állatot egy 20 centis szöggel végezték ki.
A szerencsétlen kutyára egy arra járó gombaszedő talált rá tavaly áprilisban.
Az állat az egyik családi házból szökött el. Ez nem először történt meg. A nagyapa valószínűleg besokallt, mert miután nagy nehezen megtalálták a kutyát, fogott egy 20 centiméteres ácsszöget, és beleverte a hároméves szibériai husky homlokába. Ezután vitte az erdőbe.
Az állatot, amelyik nyüszített közben, kivitte az erdőbe egy talicskán, elásta a földbe, de úgy, hogy a feje kilátszott az avarból és egészen addig ott hagyta, amíg a kutya el nem pusztult
– mondta Konkoly-Thege László a Heves Vármegyei Főügyészség szóvivője.
Az egész települést felháborították a történtek. Szaniszló László polgármester szerint ez a fajta cselekedet az egész települést mélységesen felháborította.
Az ügyészség állatkínzás miatt emelt vádat a 76 éves férfival szemben, aki beismerte és megbánta tettét.
A bíróság 1 év 6 hónap szabadságvesztésre ítélte a vádlottat, amit végrehajtásában két évi próbaidőre felfüggesztett.
A férfit kötelezték a mintegy százezer forint bűnügyi költség megfizetésére, és indítványozták az állattartástól való eltiltását is.

Követték, földre lökték, majd kirabolták az idős asszonyt Kunmadarason

Illegális verseny állhat a két ember életét követelő baleset mögött – őrizetben a sofőr

Tankok lepik el a 8-as főutat hétfőn

Kedves akart lenni, baleset lett belőle Pomáznál – videó

Megvan a titokzatos óriás: kamera rögzítette a ritka pillanatot

Tűzoltók és színészek fogtak össze – videó

Ketten meghaltak, tömegbaleset történt a Váci úton

Döbbenetes dolog zajlik le Magyarország fölött, érdemes lesz az eget figyelni

Brutális gyilkosság Császártöltésen, kiderült, ki az elkövető

„A f*sz kivan” – Vérlázító, ami egy nógrádi faluban történik, most már elszakadt a cérna

Sok múlhat az időjáráson vasárnap – mutatjuk, mi vár ránk a választás napján

Bizarr baleset, majd élet-halál harc Raposkán – drámai fotók készültek a helyszínen