
Egy öt kilogrammos harcsa utazott egy budapesti villamoson
"Ahogy megkaptam a labdát a hajrában, egyből a négy évvel ezelőtti, Izland elleni meccs jutott eszembe. Nagyrészt majdnem ugyanúgy csináltam, csak az akció vége nem ugyanaz lett" - emlékezett vissza az M4 Sport kamerája előtt a legutóbbi Eb-kijutásra Szoboszlai, aki ezúttal nem tudott betalálni.
A csapatkapitány hozzátette: ha őszintén kellene beszélnie erről a mérkőzésről, nem biztos, hogy jól jönne ki belőle, így inkább csak örül annak, hogy egyenes ágon kijutottak a kontinenstornára.
"Attól függetlenül sem csak egy pontot akartunk szerezni, hogy az elég volt. Büszke vagyok a csapatra, hogy végig küzdött, de magunknak tettük nehézzé ezt a meccset" - mondta Szoboszlai, kiemelve, hogy az utolsó meccs eredményétől függetlenül kivívták a részvételi jogot.
"Remélem, legalább mindenki izgult. Büszke vagyok a srácokra, akikben mindig 120 százalékig bízom" - zárta a Liverpool idegenlégiósa.

Ádám Martin úgy fogalmazott, a meccs elején nagyon fontos volt a gól, amely egy Szoboszlai Dominikkal megbeszélt figura eredményeként született.
"A végén izgulnunk kellett, mert elég fordulatos volt a meccs. A kiállítás után fordult a kocka, előtte nem volt problémánk, uraltuk a játékot, de rúgnunk kellett volna még egy gólt" - nyilatkozta.
A dél-koreai Ulszan Hyundai csatára szerint a szófiai találkozó - amelyen nem lehettek nézők - elejének rideg edzőmeccs jellege volt, de aztán belerázódtak és alkalmazkodtak a körülményekhez. Ádám leszögezte, az évek óta végzett munka megtérült, nem maradt elismerés nélkül, és ezúttal mellettük állt a szerencse is.
"Nagyon örülök, hogy itt vagyok és tagja lehetek ennek a csapatnak" - közölte.
Végül úgy fogalmazott, most alaposan megünneplik a kijutást, de péntektől már készülnek a vasárnapi, Montenegró elleni találkozóra, mert a válogatottban nincs olyan, hogy nem fontos meccs.
"Igazi őrült meccs volt, egy dráma, amiből szerencsére mi jöttünk ki jobban. A karrierem során nagyon ritkán léptem pályára a születésnapomon, de amikor így volt, akkor sosem kaptunk ki. Azt gondoltam, ez egy olyan jel, ami arra utal, hogy ma összejön a kijutás. Kicsit megnehezítettük a dolgunkat, nem kezeltük helyesen a mérkőzést, feszültek voltunk, de meg akartuk szerezni ezt a pontot" - értékelt az M4 Sport kamerái előtt Dibusz Dénes, a 33 esztendős FTC-kapus.
MTI/Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Egy öt kilogrammos harcsa utazott egy budapesti villamoson

Van, ahol van esély a fehér karácsonyra Magyarországon

Aknafedő alatt ért véget az ózdi tolvaj karrierje

Üldözés közben gázolt halálra egy biciklist egy drogos ámokfutó Győrnél

Holttestet talált Tokajnál egy kiránduló

Vascsővel rabolt ki egy 90 éves nőt Jászárokszálláson

Senki ne egye meg! Mérget találtak egy mirelit gyümölcsben

Frontális ütközés a 4-esen - autó csapódott traktorba Püspökladánynál

Cél, hogy elkerüljük az ilyen kamionos helyzeteket - videókkal

Bozótvágó késsel sebesítette meg exét egy férfi Várpalotán

Halálos áldozatot követelt a gyilkos gáz Nyíregyházán

Rohanásból lett gázolás Tökölön, sokáig küzdöttek a gyalogos életéért