
Nem kegyelmez az időjárás, kemény éjszaka előtt állunk
A nyomozók a kutatás során több mint 12 millió forint értékű drogot foglaltak le.
A XIV. Kerületi Rendőrkapitányság kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt indított eljárást egy fővárosi férfi és egy heves megyei nő ellen. A rendőrök szerdán először a 41 éves nő vidéki otthonában tartottak kutatást, amely során 800 ezer forintot foglaltak le, amiről feltételezhető, hogy bűncselekményből származik - olvasható a rendőrség oldalán.
Társát, a 46 éves férfit a nő munkahelyén, egy VI. kerületi piac kifőzdéjében fogták el a nyomozók. Az ott tartott kutatásnál kis tasakokba kiporciózott, kábítószergyanús növényi törmeléket, fehér port, illetve tablettákat foglaltak le. A drogok mellett közel két kilogramm, kábítószert tartalmazó süteményt is találtak.
A XIV. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a párt előállították, majd kihallgatásukat követően őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatásukat. A lefoglalt, összesen több mint három kilogramm különböző kábítószergyanús anyagot szakértők vizsgálják.

Nem kegyelmez az időjárás, kemény éjszaka előtt állunk

Fülöp Attila: 101 új mentőautóval bővül az Országos Mentőszolgálat flottája 2026 elejéig

Tragédia Cegléden: Nem baleset miatt rohantak a mentők

Különleges traffi mért Szegeden az ünnepekkor, így kívántak boldog karácsonyt

Lezuhant egy ember karácsonykor, mentő és tűzoltó vonult ki a budai alsó rakparthoz

Időjárás-jelentés: Kiderült, mi vár ránk az év utolsó hétvégéjén

Karácsonyi tragédia Szentlőrincen: süteménnyel a kezében halt meg egy férfi

Döbbenetes videó: Egy óriás andalgott Jobbágyi utcáin

Csodálatos képek: Fehérbe borult magyar vidéket fotóztak karácsonykor

Rendőrök és a TEK is kivonult szenteste délutánján a rácalmási temetőbe, drámába torkollott az ünnep a településen

Szörnyű tragédia történt szenteste Algyőn, kék fény villant fel karácsonyi világítás helyett

Felborult egy mentőautó Tatabánya egyik legforgalmasabb útján