
Ukrajnai háború - Ukrán kormányzó: sokan megsérültek az Odesszát ért intenzív orosz dróncsapásban
Nem is hozhatott volna rosszabb döntést két román rendőr, mint hogy leparkoltak a konstancai tengerparton a napokban. A városi rendőrség egyenruhásai egy időre letették a szolgálati kocsit, ám az eső áztatta homokból elindulni már nem tudtak.
Már az autót megközelíteni sem volt egyszerű a percek alatt létrejött pocsolyában, ezért az egyik járőr mezítláb, míg társa a cipőjére szemeteszsákot húzva próbált meg kilábalni a szorult helyzetből – írta a Ziua de Constanța.
Az egyenruhások ügyetlenkedése nagy érdeklődésre tartott számot, ugyanis több mint húsz bámészkodó gyűlt össze a közelben.
A rendőrök többszöri próbálkozás után feladták, hogy önerőből kiszabadítják a kocsit, ezért segítséget hívtak. Nagyjából másfél óra telt el, mire egy komolyabb járgány, egy Dacia Duster a helyszínre érkezett, hogy kihúzza őket.

Ukrajnai háború - Ukrán kormányzó: sokan megsérültek az Odesszát ért intenzív orosz dróncsapásban

Korlátozzák a FaceTime működését

Földrengés rázta meg Kína északnyugati részét, a szomszédos Kazahsztánban pánik tört ki

Horrorbaleset: leszakította a híd az iskolabusz tetejét

Pokollá tette férje életét a csivavamániás feleség – ájulásig kínozta, majd bezárta a kennelbe

Rémálommá vált az esküvő: vízbe fojtotta unokahúgát a féltékeny nagynéni

Egy mosómedve részegedett le egy italboltban, fotón a berúgott kisállat

Elvágta alvó párja torkát egy nő, éjszaka csapott le rá

Lelőtte húgát egy nő, annak gyermekét is majdnem eltalálta

Elegük lett a háborús agymosásból: fellázadtak a sorkatonaság ellen a német fiatalok

8 éves kislányt erőszakolt meg egy férfi

Putyin: Oroszország nem akar háborút Európával, de kész azonnal harcolni, ha megtámadják