
Nem kegyelmez az időjárás, kemény éjszaka előtt állunk
Az eset még 2023. december 17-én éjjel történt Budapesten, az Üllői úton, amikor a BRFK XVII. és XIX. kerületi járőrei éjjel közlekedési ellenőrzést végeztek – írta meg a police.hu kedden.
Nem sokkal éjfél után igazoltatni akartak egy kocsit, ám a sofőr a rendőrök jelzésére megállás helyett gyorsított, és elszáguldott az egyenruhások mellett.
Ekkor a járőrök megkülönböztető fény- és hangjelzéssel perceken keresztül követték és próbálták megállásra bírni a sofőrt, aki menekülése közben több közlekedési szabályt is áthágott. Áthajtott négy piros lámpán és záróvonalon, akadályozva ezzel a szembejövő forgalmat.
Ezt követően a Renault vezetője bekanyarodott az Árpád utcába, ahonnan azonban már nem tudott továbbhajtani.
A sofőr a rendőrök felszólítására nem volt hajlandó kiszállni, ezért testi kényszert alkalmaztak vele szemben, majd megbilincselték.
Megállapították, hogy a 39 éves B. Szilveszter nem véletlenül fogta menekülőre. Az alkoholszonda ittasságot jelzett, valamint kiderült, jogosítványát éppen ittas járművezetés miatt vonták be korábban.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIX. Kerületi Rendőrkapitánysága a férfival szemben közigazgatási és büntetőeljárást indított. A hatóság az elkövetett jogsértésekért összesen 260 ezer forint közigazgatási bírság megfizetésére kötelezte, és mindezért 32 közlekedési előéleti pont jár.
A hatályos jogszabályok értelmében, ha a járművezető közlekedési előéleti pontjainak száma meghaladja a 18-at, az illetékes közlekedési igazgatási hatóság visszavonja a sofőr vezetői engedélyét.
Címlapfotó: BRFK

Nem kegyelmez az időjárás, kemény éjszaka előtt állunk

Fülöp Attila: 101 új mentőautóval bővül az Országos Mentőszolgálat flottája 2026 elejéig

Tragédia Cegléden: Nem baleset miatt rohantak a mentők

Különleges traffi mért Szegeden az ünnepekkor, így kívántak boldog karácsonyt

Lezuhant egy ember karácsonykor, mentő és tűzoltó vonult ki a budai alsó rakparthoz

Időjárás-jelentés: Kiderült, mi vár ránk az év utolsó hétvégéjén

Karácsonyi tragédia Szentlőrincen: süteménnyel a kezében halt meg egy férfi

Döbbenetes videó: Egy óriás andalgott Jobbágyi utcáin

Csodálatos képek: Fehérbe borult magyar vidéket fotóztak karácsonykor

Rendőrök és a TEK is kivonult szenteste délutánján a rácalmási temetőbe, drámába torkollott az ünnep a településen

Szörnyű tragédia történt szenteste Algyőn, kék fény villant fel karácsonyi világítás helyett

Felborult egy mentőautó Tatabánya egyik legforgalmasabb útján