
Kettős vészhelyzet a Liszt Ferenc Repülőtéren: mentőautók lepték el a légi kikötőt
Ahogy arról korábban beszámoltunk, két gyerekével együtt rohant az utcára egy anya, amikor kedden éjjel kigyulladt a házuk Velencén. Az egész tető égett, a lángokat és a hatalmas füstöt több utcával arrébb is lehetett látni. A házat hiába oltották öt órán keresztül, lakhatatlanná vált.
"Amikor a gyerek végzett a fürdéssel, és elkezdte leengedni a kádat, arra lettünk figyelmesek, hogy az alsó szinten, a födémen elkezdett csepegni a víz a lámpa mellett, majd a következő pillanatban elment az áram. Valami levágta a biztosítékot, és elkezdett lángolni a fából készült födém. A család menekülni kezdett, leakasztottuk az autó kulcsát, de mivel nem volt áram, a kapu nem nyílt ki, ezért inkább mindenki átment a szomszédba. A feleségem még visszafutott, és az előszobából ki tudott menteni egy kabátot" - mesélte Ősze Zoltán a Fejér megyei hírportálnak.
A háromszintes ház ekkor már teljes terjedelmében égett, a tűzoltók pedig 15 percen belül érkeztek a helyszínre.
"Megdöbbentő volt, hogy a DRV elzárta a vizet, mert azt hitték, csőtörés van, ezért a tűzoltók nem tudták megkezdeni az oltást. Három autónak el kellett mennie vizet vételezni. Ezúton köszönöm a DRV-nek… De aztán a tűzoltók rendkívül szakszerűen eloltották először kívülről a tüzet, aztán ahol tudtak, bejöttek, kármentesítettek, és úgy éjjel fél egyre sikerült teljesen elfojtani a lángokat. Most itt vagyunk, és reggel óta dolgozunk, amit lehet, kipakolunk" - folytatta a megtört családapa.
Az ötgyermekes család háza eladás előtt állt, 129 millió forintért volt meghirdetve, most azonban csupán a telek értékével számolhatnak. A közösségi hálón azonban már gyűjtést szerveztek, ahol sokan biztosították támogatásukról a szerencsétlenül járt családot.
"Emberségből az egész Csemete utca kaphat egy jelest! Ha valaki tudna egy konténert és valakik jönnének segíteni, ez jó volna. És a telek eladó. Egy hónapra már megoldódott a lakhatási gondunk, de utána nem tudjuk, hová költözhetünk majd, a bútort sem tudjuk addig hová tenni. Ruhát sokat kapunk, a környékbeliek hajnal óta gyűjtenek, azt se tudják, hová rakják le a csomagokat" - számolt be róla a családanya.
A legszomorúbb az egészben viszont az, hogy a ház nem volt biztosítva, így csak a telket tudják értékesíteni.

Kettős vészhelyzet a Liszt Ferenc Repülőtéren: mentőautók lepték el a légi kikötőt

Újabb fejlemény a szolnoki gyilkosságról: beismerő vallomást tett az elkövető - Videón a letartóztatás

Letartóztatták K. Györgyöt, beismerte a gyilkosságot

Ennyi volt, kiadták a figyelmeztetést szombat éjfélig

Síneken át üldöztek egy utast Ócsánál, videón a kergetőzés

Helyszíni fotók érkeztek a szolnoki gyilkosságról, egy fiatal nő az áldozat

Csecsemőtragédia Heves vármegyében: Borzalmas, lassú halált halt egy kisbaba

Drámai fotókon a herendi baleset

Sokkoló felvétel: Frontálisan ütközött két autó a 7-es főúton

Törökszentmiklósi baleset: A roncsok között egy embert holtan találtak

Riadalom a Fejér vármegyei börtönben, egy rab életéért küzdöttek

Lesújtó hír érkezett: Elvesztettünk egy országos bajnokot