
Kiugrott az erkélyéről egy 10. osztályos fiú Tokajban, szörnyű esetről érkezett hír
Idén már több mint 105 ezer migráns akart illegálisan bejutni Magyarországra a határzárnál.
Minden eddiginél nagyobb migrációs nyomással kell majd szembesülnie Európának az ukrajnai háború nyomán előálló globális élelmiszerhiány és a terrorfenyegetések miatt - jelentette ki a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Madridban.
"Az európai külső határokat erősen kell védenünk, ezt Magyarország megteszi, óriási erőfeszítéseket kell tennünk, óriási erőforrásokat kell mozgósítanunk. Nem nagyon kapunk külső segítséget, de mégis megvédjük a határunkat" - mondta.
A Magyarország Kormánya által közzétett videó pedig jól mutatja, a migránsok mindent megtesznek annak érdekében, hogy illegálisan bejussanak hazánk területére. Létrákkal ostromolva próbálják átlépni a határzárat, kövekkel és egyéb tárgyakkal dobálják a határrendészeket. Még a rendőröket meglátva sincs bennük félelem, helyette őrjöngve próbálják átszakítani a kerítést.

Kiugrott az erkélyéről egy 10. osztályos fiú Tokajban, szörnyű esetről érkezett hír

Meghalt Mohácsi Árpád

Zalai testvérpár tragédiája: Döbbenetes felfedezést tettek az áldozatok házában

Testvérpár holttestére bukkantak otthonukban egy zalai településen

Megtartották az Egészséges Táplálkozás Hetét az Aktív Iskolákban

Autósok figyelem! - Itt vannak a 2026-os útdíjak

Rettegés Ferencvárosban: Drogosok dúlják fel a lakók mindennapjait

Futótűzként terjed egy veszélyes vírus Békésben

Jól halad a lakossági egyeztetés a Fertő tavi fejlesztés jövőjéről

Elmetszette lánya zaklatójának nyakát a kerepesi HÉV-megállóban

Hihetetlen, igazi tigrisre bukkantak a magyar rendőrök egy házban

Betonozni hívta a rendőröket