
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Óriási sebességgel érkezett a fekete autó, mint egy köszörű úgy szikrázott az első kerekeknél, majd kidöntött egy közlekedési táblát, és az irányíthatatlan autó belefúródott egy körforgalomba.
Egy férfi a telefonjával rögzítette a hajmeresztő esetet. Nyilatkozott a Tényeknek.
Hallottam egy óriási nagy csattanást először nem tudtam, hogy mi az. Ezek után észleltem az autót, hogy jön felém szikrázott, rengeteg szikrát szórt, jött és kerekek nélkül a mögöttünk látható körforgalomba csapódott fékezés nélkül
– részletezte Norbert.
A megdöbbentő eset kedd este Budapesten a 17. kerületben a Bökényföldi úton történt. A férfi munkából ment haza, majdnem halálra gázolta az ámokfutó.
Pont itt ennél a gyalogátkelőhelynél mentem volna át abban a pillanatban, ha nem vagyok figyelmes vagy be van dugva a fülembe a fülhallgató akkor elüt, átmegy rajtam, egy élet vagyok
– tette hozzá.
A sofőr több autónak is nekicsapódott menet közben. Az egyikben egy nő sérült meg, a mellkasát fájlalta, így kórházba kellett vinni.
A becsapódás után óriási szürke füst szállt fel a levegőbe, mivel az autós folyamatosan nyomta a gázpedált, de nem tudott tovább menni. A kocsi beragadt a körforgalomba, a sofőr így kiugrott és elmenekült. Úgy tudjuk részeg volt. A rendőrség büntetőleljárást indított, keresik a férfit.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen