
Szikével tört sógornője életére egy 62 éves szolnoki asszony - Fotók
A nő meg akarta ölni rokonát.
Tenyek.hu 2023. augusztus 31., csütörtök 13:58
Szikével a kezében érkezett meg sógornője lakásához egy 62 éves asszony szerda este Szolnokon – számolt be a police.hu.
A nő becsengetett, majd miután rokona ajtót nyitott neki, mindenfajta szóváltás nélkül háromszor megszúrta a felsőtestén. Mialatt a három centi hosszú pengéjű sebészkéssel kínozta, azzal az addigra nyilvánvalóvá váló szándékával fenyegette, hogy megöli.
Az elsődleges orvosi vélemény szerint az áldozat könnyű sérüléssel megúszta a támadást.
A rendőrök még a helyszín közelében elfogták a késelő asszonyt, előállították, majd emberölés kísérlete miatt kihallgatták, a szikét pedig lefoglalták. Az egyenruhások ezt követően őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását.
+Ez is érdekelheti

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen

