Szijjártó: rendben zajlik a magyarok evakuálása Kazahsztánból

Rendben zajlik a Kazahsztánban rekedt magyarok evakuálása, a segítséget kérők már úton vannak Oroszországba, ahonnan majd a honvédség repülőgépe szállítja őket haza az esti órákban - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a közösségi oldalán.

2022. január 10. 14:37

A tárcavezető hangsúlyozta, hogy egyelőre a Magyarországgal egy szövetségi rendszerben lévő, jóval nagyobb és erősebb államok főkonzulátusai sem tudták eddig megoldani a szárazföldi kimenekítést, így a velük való együttműködés nem vezetett eredményre. Kiemelte azonban, hogy előző nap telefonon beszélt orosz kollégájával, Szergej Lavrovval, és megállapodtak, hogy az érintett magyarok és családtagjaik is felszállhatnak majd az orosz evakuációs járatra Almati - kereskedelmi forgalom előtt még mindig lezárt - repülőterén.

Leszögezte, hogy a külügyminisztérium feladata minden ilyen esetben az, hogy felderítse, vannak-e veszélyben magyarok az adott területen. Így Magyarország kazahsztáni képviseletei is folyamatosan kapcsolatban voltak az országban tartózkodó mintegy száz magyar állampolgárral már a tüntetések kirobbanása óta.

Elmondta, hogy tizenkét személy kért segítségét, közülük ötöt már múlt héten sikerült kimenekíteni Almatiból, így heten maradtak, de egyikük, egy kettős állampolgár végül mégsem élt a felajánlott lehetőséggel.

A többi hat magyar állampolgár jelenleg is úton van, Moszkva közelében fognak landolni egy katonai repülőtéren, ahonnan a magyar nagykövetség munkatársai átszállítják őket egy másik légikikötőbe, és oda fog értük menni a honvédség gépe - tájékoztatott.

 
Szijjártó Péter aláhúzta, hogy Kazahsztán hazánk stratégiai partnere, ezért Orbán Viktor miniszterelnök a nap folyamán beszélt Kaszim-Zsomart Tokajev kazah elnökkel, akit szolidaritásáról és részvétéről biztosított a halálos áldozatok miatt.

"Természetesen aggodalommal figyeltük azokat az eseményeket, amelyekről a nemzetközi médiumok az elmúlt napokban hírt adtak, miszerint Kazahsztánban megpróbálták megdönteni az alkotmányos rendet, és egy jól koordinált akció keretében támadták meg magát a kazah államot" - fogalmazott.

"A közép-ázsiai térségre mindig is kiemelt figyelmet fordítottunk, hiszen a régió biztonsága alapvetően meg tudja határozni az európai, közép-európai biztonságot is" - tette hozzá.

A miniszter végezetül arról számolt be, hogy a kormány már előző héten felajánlotta a segítségét, kedden pedig videokonferenciát tartanak a Türk Tanács külügyminiszterei, amelyen ő maga is részt fog venni a szervezetben megfigyelői státusszal rendelkező Magyarország képviseletében.

MTI/A címlapfotó illusztráció (MTI)

Egy szabadnapos orvos segített világra hozni a repülőgépen egy csecsemőt
A kanadai doktornő egyáltalán nem számított hasonlóra, amikor felszállt a gépre.
Húsvágó bárddal támadt a szomszédjára a részeg férfi
Egész nap ivott és a szomszédját szidta a 22 éves férfi. Amikor teljesen lerészegedett egy húsvágó bárddal támadt rá...
Szervdonor lett a szervátültetett férfiből
Korábban ő is új esélyt kapott az életre, halála után több szervátültetésre váró emberen segített.
Kisodródott a szélviharban a leszállópályáról egy utasszállító Kolozsváron
Olyan manővert végzett a pilóta, amit az erős szélviharban nem lett volna szabad tennie.
Önként fertőzte meg magát koronavírussal az énekesnő, belehalt
A nő szándékosan kereste azok társaságát, akik koronavírus-fertőzöttek voltak. Nem akart oltatni.
Szégyellt táncolni, most profi benne
Magyarországra költözött Andrei Mangra, itt kezdett el táncot oktatni. Az idei Dancing with the Stars győztes profi ...
Az egész világ a magyar fotósra figyel
Van egy olyan általános vélekedés, hogy mi nők már kislánykorunkban elképzeljük, hogy milyen lesz majd az esküvőnk. ...
Botrányoktól mentes válást választottak
Botrányoktól mentesen is véget érhet egy házasság. Hétfőn ugye épp az ellenkezőjéről meséltünk: most viszont Veréb T...
Egy éve halt meg, de még mindig gyászol
2021. január 17.-e a kabaréműfaj gyásznapja. Egy évvel ezelőtt, ezen a napon hagyott itt bennünket Sas József, a leg...
Orbán Viktor telefonon tárgyalt Donald Trumppal
Egymás kölcsönös politikai támogatásáról, a magyar-amerikai kapcsolatokról és a migrációról is szó volt Orbán Viktor...