
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a 220 millió forintos kormányzati és európai uniós támogatásból felújított Öreg iskola átadásán rendkívül fontosnak nevezte azon közösségek fenntartását, amelyek minden viharban együtt maradtak, ugyanis ezekre épül a magyar jövő - írja közleményében az MTI.

Fotó: Szijjártó Péter hivatalos Facebook oldala
Magyarország jövője a közösségekben van, innen, Hegykőtől, egészen Kisvárdáig, vagy éppen Szobtól Röszkéig (...) Amíg ezek a közösségek összetartanak, addig meg is tartanak minket. És mindaddig, amíg ez így van, addig nyugodtak, viszonylag nyugodtak lehetünk a magyarság, a magyar nemzet jövője szempontjából is
- fogalmazott.
Rámutatott, hogy ezen közösségeket a múltban és a jelenben is számos kihívás érte és éri, amire első példaként a rendszerváltásig tartó "istentelen diktatúra" brutális pusztítását említette, mondván, hogy az oktatás tönkretételével és az egyházak ellehetetlenítésével próbálták szétverni az ország jövőjét.
Nincs új a nap alatt, mivel most is istentelen ideológiák nyomásgyakorlásával nézünk szembe, amikor az iskoláinkat NGO-k foglalnák el, amikor ezek a szülők jogait, a szülők kötelezettségeit, a szülők helyét is már megkérdőjelezik
- jelentette ki.
Olyan időszakban élünk, amikor szép lassan - azt nem mondanám, hogy csöndben, de megpróbálván észrevétlenül - a kereszténység vált a világon a legüldözöttebb vallássá
- tette hozzá.
Szijjártó Péter hangsúlyozta: "Minket, magyarokat, kemény fából faragtak. Mi, magyarok, ellenálltunk minden létező sötét eszmének. Mi, itt Magyarországon, kibekkeltünk minden diktatúrát, és mi innen, Magyarországról hazaküldtünk minden megszálló hatalmat".
Aláhúzta, hogy ez a képesség hazánk több mint ezeréves keresztény államiságából táplálkozik, ami garantálja a nemzet elpusztíthatatlanságát, ahogy az már többször bebizonyosodott.
Kiemelte, hogy a jövő a közösségekben van, ezért ezeket építeni kell, fenn kell tartani, márpedig ebben kulcsszerepe van az egyházaknak, s különösen a Magyar Katolikus Egyháznak, a kormány ezért minden támogatást megad ezen munka folytatásához.
Például ahhoz is, hogy az egykor nemzedékek oktatását, nevelését tanúsító falak ne válhassanak végérvényesen enyészetté, hanem legyenek újra a közösségépítés tereivé, ahol újra együtt lehetnek a hegykőiek, ahol újra kiállításokat rendezhetnek, ahol újra összejöhetnek a civil szervezeteik, a klubjaik, és ahol újra a jövő fontos, és néha nehéz kérdésekről beszélgethetnek
- mondta.
A miniszter arról számolt be, hogy nagy szükség is lesz ezekre a közösségekre, minthogy jelenleg is súlyos kihívásokkal kell szembenézni. "A háború villámai csapkodnak a fejünk felett, az ellenségeskedés vált a nemzetközi politika alapvetésévé, a világ újra blokkosodás irányába halad" - figyelmeztetett.
Mindez pedig szavai szerint veszélyekkel jár, ugyanis Közép-Európa Kelet és Nyugat konfliktusán mindig rajtaveszít, ez ténykérdés.
"Minden elbizakodottság nélkül mondhatjuk, hogy az erős közösségekre épített erős Magyarország még ezeket a mostani kihívásokat is le tudja, le fogja tudni győzni" - összegzett.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen