
Olasz dráma a kaposvári konyhában: egymásra hajigálta a kést a házaspár
A magyar külügyminiszter ismertette: Antony Blinken amerikai külügyminiszter az elmúlt percekben telefonkonferencián adott tájékoztatást a négy visegrádi és a három balti ország, valamint Románia és Bulgária külügyminiszterének az amerikai-orosz elnöki tárgyalásról, amelyet december 30-án tartottak.
Szijjártó Péter a "többiekhez hasonlóan" megköszönte amerikai kollégájának a tájékoztatást. Úgy fogalmazott: "nekünk magyaroknak az mindig jobb, ha az amerikaiak és az oroszok közvetlenül beszélnek egymással. Ezt bizonyítja történelmünk is, hiszen mi rajtavesztettünk minden, Kelet és Nyugat közötti konfliktuson".
A magyar külügyminiszter sok sikert kívánt a felső szintű megbeszélések januári folytatásához, és biztosította amerikai kollégáját arról, hogy Magyarország a legmagasabb, nagyköveti szinten vesz részt a NATO-Oroszország tanács ülésén. Ugyanakkor felhívta Antony Blinken és a közép-európai kollégái figyelmét arra is, hogy míg Magyarország a napokban újraindítja a földgáztranzitot Ukrajna irányába, az ukrán elnök egy olyan törvénytervezetet nyújtott be, amely ellehetetlenítené, hogy a kárpátaljai magyar vezetők hivatalt tölthessenek be az ukrán közigazgatásban.
Ha ez a jogszabály életbe lép, az súlyosan korlátozni fogja Magyarország lehetőségeit "Ukrajna támogatásának tekintetében" - írta Facebook-oldalán Szijjártó Péter.
MTI/címlapfotó: facebook.com/szijjarto.peter.official

Olasz dráma a kaposvári konyhában: egymásra hajigálta a kést a házaspár

Elgázoltak egy 70 éves nőt Pécsett

Meddig tart még a drogos sofőrök ámokfutása? Sorra történnek a tragédiák

Kaparós sorsjegyeket rabolt, milliókban reménykedett

Videón, ahogy felgyújtotta ismerőse autóját egy esztergomi férfi

Videón a sárvári boltos banda, trükkös módszerrel fosztogatták az üzleteket

Kilencéves, gyászoló nevelt lányát molesztálta egy férfi

Szerelés közben gyulladt ki egy kocsi Budapesten - videóval

Több mint harmincan sz*xeltek a kiskorúval, kamasz bocsátotta áruba a lányt Zalában

Videóra vette a motoros, ahogy elgázolják Budapesten

Kiugrott az erkélyéről egy 10. osztályos fiú Tokajban, szörnyű esetről érkezett hír

Meghalt Mohácsi Árpád