
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
"Minden kérdésben megállapodtunk, arra kezet fogtunk, így már csak a megállapodás szövegezése van hátra. Erre szeptemberben sor kerül, és szeptember végig a hosszú távú gázvásárlási szerződésünk aláírásra kerül" - mondta Szijjártó.
Ennek a szerződésnek az alapján indul majd meg a gázszállítás október elsejétől Magyarország irányába.
Szijjártó Péter elmondta, hogy a megállapodás tíz plusz öt évre, azaz tizenöt évre szól, azonban tíz év után van opció a vásárolt mennyiség módosítására, adott esetben csökkentésére. A szerződés évi 4,5 millió köbméter gáz megvásárlására vonatkozik, ezt a mennyiséget a Gazprom két útvonalon szállítja Magyarországra: 3,3 milliárd köbmétert déli irányból, az október 1-jétől üzembe álló szerb-magyar interkonnektoron keresztül, illetve Ausztria felől.
A miniszter közölte, hogy sikerült megállapodni az árban: ez jóval kedvezőbb, mint amit a most lejáró, 1995-ben megkötött szerződés alapján fizetett a magyar fél.
"Ez lehetővé teszi a rezsicsökkentés vívmányainak fenntartását, vagyis azt, hogy továbbra is a magyar fogyasztók fizessék az egyik legalacsonyabb rezsiszámlát egész Európában" - mondta a tárcavezető.
"Mindez azt jelenti, hogy teljesítettük, amit ígértünk. Azt teljesítettük, hogy Magyarország gázellátása továbbra is hosszú távon kiszámítható és biztonságos maradjon" - nyilatkozott Szijjártó Péter.
MTI

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen