
Holttestet találtak Szegeden, rejtélyes tragédia rázta meg a helyieket
A tárcavezető a minisztérium közleménye szerint az FF Fémfeldolgozó Zrt. beruházásának átadásán arról számolt be, hogy az eszközbeszerzéssel, épületépítéssel és energetikai korszerűsítéssel járó, 650 millió forint összeértékű fejlesztést az állam 270 millió forinttal támogatta, így hozzájárulva 316 munkahely megőrzéséhez Mezőtúron. A fémszerkezetek gyártásával foglalkozó cég termékeit elsősorban a gasztronómia és az egészségügy területén hasznosítják.
Beszédében kiemelte, hogy a járvány visszahozta a magyar gazdaságpolitika alapvető átalakításáról szóló, már 2010-ben megvívott vitákat. A kormány azonban a válság ellenére is ragaszkodott addig sikeres politikájához, így az állami forrásokat a munkanélküliség megelőzésére fordította, és meghirdette minden idők egyik legjelentősebb beruházásösztönzési programját.
Szijjártó Péter hangsúlyozta: az elmúlt két évben 1434 vállalat beruházását támogatták, így segítve 270 ezer munkahely megmentését országszerte. Ezen cégeknek pedig a 80 százaléka hazai tulajdonú, ami jól mutatja, hogy ezek a társaságok jelentősen meg tudtak erősödni 2010 óta.
A programnak köszönhetően 2021 a magyar gazdaság rekordéve lett, miközben a "világgazdaság még erőteljesen kereste önmagát" - szögezte le, valamint kijelentette, hogy Magyarország rendre megerősödve került ki az elmúlt tizenkét év válságaiból. A miniszter végezetül elmondta, hogy a magyar fémipar termelési értéke tavaly 38 százalékkal emelkedett, és így elérte a 3400 milliárd forintot. Majd arra is kitért, hogy Jász-Nagykun-Szolnok megyében 48 vállalat vett részt a beruházásösztönzési programban, amelyek ennek keretében 14 milliárd forintos állami támogatással összesen 34 milliárd forint értékben hajtottak végre fejlesztéseket, így segítve 12 600 munkahely megőrzését.
MTI

Holttestet találtak Szegeden, rejtélyes tragédia rázta meg a helyieket

Szennyezettség miatt vonták ki a népszerű márka tápszereit a forgalomból

Szürke hétvége a küszöbön: Változékony napok előtt állunk

Egressy Mátyás eltűnése: Elkeserítő hír érkezett

Egyetlen figyelmetlen mozdulat okozott maradandó fogyatékosságot egy gyömrői kocsmában

Péntektől kézbesítik a februári dupla és a 14. havi nyugdíj első negyedét

Több nap után meztelenül találtak rá egy férfire Nógrádban, megrendítő látvány fogadta a rendőröket

Dunai hajóbaleset - Megkezdődött az új elsőfokú büntetőper

Hajmeresztő videók: Így koriztak a keddi havazás után az autók az utakon

Pláza épül Budapest közelében, pár hónap múlva lenne a kapunyitás

Gripen húzott el Debrecen felett, félelmetes jelenségre figyeltek fel a helyiek

Aggasztó időjárás-jelentés: Sajnos ezt sem ússzuk meg