
Megtartották az Egészséges Táplálkozás Hetét az Aktív Iskolákban

A magyar autóipar termelése az idei éve első négy hónapjában 26 százalékkal tudott növekedni, amely teljesítményben nyilvánvalóan benne az egész Continental csoport és a Vitesco Technologies is - szögezte le a miniszter a tárca közleménye szerint.
A német vállalat legújabb debreceni beruházásáról elmondta, hogy az 36 milliárd forintos értéket képvisel, amelynek nyomán 450 új munkahely jön létre a hajdúsági városban, mindehhez pedig a kormány 10 és fél milliárd forintnyi támogatást biztosít.
"Vitesco Technologies gyárai közül Debrecenben az elsők között kezdődik meg a sebességváltó-vezérlő egységek egy új, és világszerte egyedi gyártási folyamatának a bevezetése. Tehát itt egy abszolút high-tech beruházásról beszélünk" - mondta a miniszter.
Hozzátette: a vállalat eddigi gyártási területe közel 7000 négyzetméterrel növekszik meg, amivel a Vitesco gyakorlatilag az összes hajtásrendszerhez képes lesz alkatrészeket gyártani, beleértve ebbe az elektromos autókat és a plug in hibrideket is.

A külügyminiszter kiemelte, hogy Debrecen ideális helyszín a modern ipari beruházásokhoz. "Az elmúlt 7 esztendőben 33 Debrecenben létrejövő nagy beruházáshoz adott támogatást a kormány- amely támogatás persze fontos- , de ha nem lennének olyan városink mint Debrecen, ahol a lehető legkedvezőbb körülményeket biztosítják a nagyberuházásokhoz, akkor a kormányzati támogatás önmagában nem érne semmit" - mondta Szijjártó Péter.
A német-magyar gazdasági együttműködésről szólva kiemelte, hogy a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara legutóbbi felmérése szerint idén tavasszal a hazánkban működő német vállalatok 88 százaléka gondolta úgy, hogyha ma újra beruházást kellene végrehajtaniuk, akkor azt Magyarországon tennék.

MTI/Fotók: MTI/Czeglédi Zsolt

Megtartották az Egészséges Táplálkozás Hetét az Aktív Iskolákban

Autósok figyelem! - Itt vannak a 2026-os útdíjak

Rettegés Ferencvárosban: Drogosok dúlják fel a lakók mindennapjait

Futótűzként terjed egy veszélyes vírus Békésben

Jól halad a lakossági egyeztetés a Fertő tavi fejlesztés jövőjéről

Elmetszette lánya zaklatójának nyakát a kerepesi HÉV-megállóban

Hihetetlen, igazi tigrisre bukkantak a magyar rendőrök egy házban

Betonozni hívta a rendőröket

70 lakó menekült az utcára a belvárosban

Brutális állatkínzás sokkolta Abonyt, videón az esztelen tombolás

Emberi maradványokra bukkantak a ferencvárosi lomtalanításon, azonnal értesítették a hatóságokat

Rejtélyes haláleset: Rendőrök lepték el a pécsi Puskin tér környékét