
Dühöngött egy utas a szolnoki pályaudvaron, fotókon a féktelen pusztítása
A Szijjártó Péter arról számolt be, hogy fontos, a határ menti közösségek élete szempontjából is kiemelt jelentőségű kérdésekről egyeztetett Horvátország külügyminiszterével, illetve a területfejlesztésért és európai uniós alapokért felelős miniszterével, Gordan Grlic-Radmannal és Natasa Tramisakkal.
Hangsúlyozta, hogy az együttműködési lehetőségeket akkor lehet igazán kihasználni, ha minél sűrűbb az összeköttetés a két ország, a határ két oldalán élő közösségek között. Ezért úgy döntöttek, hogy magasabb fokozatba kapcsolják az erre szolgáló infrastruktúra fejlesztését - közölte.
Mint rámutatott, jelenleg hét átkelő van a határon, s az átlagos távolságuk egymástól 50 kilométer, míg Nyugat-Európában ez mindössze 2-4 kilométer. Ilyen adottságok mentén pedig lehetetlen teljes mértékben kihasználni a szomszédságból fakadó előnyöket - húzta alá.
Szijjártó Péter közölte, hogy az M6-os autópályát meghosszabbítják a határig, miközben a horvátok is építkeznek, majd 2024-ig Ivándárdánál összekötik a két autópályát.
Folytatódik a Murakeresztúr és Kotoriba közötti híd építése is a Murán, s a tervezésre vonatkozó pénzügyi forrásra közösen pályázott és nyert a két ország az EU-nál. Továbbá új átkelőt nyitnak Sárok és Főherceglak (Knezevo), illetve Zákány és Gotalovo között, néhány kilométerre lerövidítve a kerülőket a helyiek számára.
"Hidakat építünk a szó szoros és átvitt értelmében is" - fogalmazott, hozzátéve, hogy a bejelentett intézkedések rendkívül előnyösek lesznek a helyi közösségek és a gazdaság számára is. Utóbbi kapcsán pedig kitért arra, hogy a magyar-horvát kereskedelem volumene az idei év első felében 13 százalékkal nőtt.
A miniszter tájékoztatása szerint emellett fokozni kívánják az energetikai együttműködést is, ezért a kormány javaslatot tett a magyar és a horvát gázvezetékrendszer integrációjára, hogy ezáltal is erősödjön a régió versenyképessége.
Végezetül kiemelte, hogy Magyarország és Horvátország a migrációs nyomás jelentős növekedésére számít az afganisztáni helyzet miatt.
"A két kormány világos álláspontot foglal el ebben a kérdésben: nem kívánunk illegális bevándorlókat látni Európának ezen a részén, megvédjük a határainkat, s fenntartjuk a jogot arra, hogy magunk döntsük el, kiket engedünk be az országainkba és kikkel vagyunk hajlandók együtt élni" - szögezte le.
Szijjártó Péter elmondta, hogy két héten belül Eszéken folytatják a felek a mostani tanácskozást, akkor a határ menti együttműködésre szolgáló EU-s források még hatékonyabb felhasználásáról fognak tárgyalni.
MTI

Dühöngött egy utas a szolnoki pályaudvaron, fotókon a féktelen pusztítása

Rezsistop: Fontos határidőre figyelmeztet az MVM

Balesetet okozott egy ittas ámokfutó, üldözésekor egy rendőrt is veszélybe sodort

Egy kommentből rémálom lett – 42 milliót csaltak ki a férfitól

Meghalt Kiss Mátyás

Három eszközzel, 198-szor ütötte meg a WC automatát, hogy pénzt szerezzen

Késsel fenyegette, megerőszakolta majd kirabolta áldozatát Miskolcon

Megrázó részletek érkeztek az M5-ösről - Ócsánál egy ember meghalt

Rátörte az ajtót, majd halálosan megfenyegette szomszédját egy férfi

Durva fotók: egymást érték a balesetek az M5-ösön

Nem figyelt a pirosnál: maradandó fogyatékosságot okozott a győri sofőr

J. D. Vance fogadása: Kiemelt biztonsági intézkedések léptek életbe a Liszt Ferenc repülőtéren


