Szijjártó: a rendszerváltást követő időszak legsikeresebb évét zárta a magyar gazdaság

A válság ellenére a tavalyi volt a magyar gazdaság legsikeresebb éve a rendszerváltást követő időszakban, ráadásul idén számos építkezés megkezdődik, illetve lezárul, köztük a BMW új debreceni gyáré is, így a 2022-es év még jobbnak ígérkezik - közölte pénteken Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Debrecenben.

A minisztérium közleménye szerint a BMW épülő gyárának területén a tárcavezető emlékeztetett rá, hogy tavaly a 7 százalékot meghaladó növekedés mellett megdőlt a beruházások, a foglalkoztatottság és az exportteljesítmény rekordja is.

Kiemelte, hogy a BMW egymilliárd eurós (360 milliárd forint) beruházásával ezer új munkahely jön létre Debrecenben.


Mint mondta, a telephelyen 2020-ban és 2021-ben még csak infrastruktúra-fejlesztés zajlott, idén viszont megkezdődik a tervezett épületek építése. Így 2025-ben megindulhat egy vadonatúj, tisztán elektromos platformra épülő modell gyártása, amely még nem szerepel a márka kínálatában - közölte.

Rámutatott, hogy minden teljesült, illetve határidőre teljesülni fog, amit a kormány ígért a beruházónak, így lezárultak a közműfejlesztések és 80 százalékosan kész vannak a városi útfejlesztések is.

A miniszter hangsúlyozta, hogy Németország és Kína mellett Magyarország a világ egyetlen országa, ahol mind a három nagy német prémium autógyártó vállalatnak lesz gyára. Kiemelte, hogy a BMW beruházása újabb lendületet ad hazánk vezető szerepének az autóipar elektromos átállásában, ami biztosítja a gazdaság hosszú távú növekedését.

"Az elmúlt tizenkét év patrióta gazdaságpolitikája nyomán a magyar gazdaság mára az Európai Unió egyik legdinamikusabban fejlődő gazdaságává vált, aminek nagyon fontos, stabil és szilárd alapját adja a német prémium autógyártó vállalatok és Magyarország szimbiózisa" - mondta.


Szijjártó Péter aláhúzta: a beruházás elnyeréséhez szükség volt arra, hogy az elmúlt években Magyarország felépítette Európa legversenyképesebb beruházási környezetét, amely a politikai stabilitásra, a kiváló munkaerőre és Európa legalacsonyabb, munkát terhelő adóira épül.

"Ha megkapjuk a választópolgárok bizalmát áprilisban, akkor tovább folytatjuk az adócsökkentésekre épülő, nagyberuházásokat ösztönző, munkahelyeket teremtő gazdaságpolitikát annak érdekében, hogy újabb beruházásokat tudjunk Magyarországra hozni, hogy a teljes foglalkoztatottság és a gazdasági növekedés legyen a karaktere a következő éveknek is" - szögezte le.

Beszámolt arról is, hogy tavaly 11 százalékos növekedést követően a magyar-német kereskedelmi forgalom értéke elérte a 60 milliárd eurót, ami rekordnak számít.

A BMW Group az MTI-hez eljuttatott közleményében ismerteti: az építkezés jelenlegi szakasza a központi irodaépületet, a képzési központot, az adatközpontokat és a további infrastrukturális épületeket érinti. A termelőlétesítmények építése még ebben az évben megkezdődik. A debreceni gyár alapkőletétele 2022 júniusában lesz.

Papp László (Fidesz-KDNP), a cívisváros polgármestere a közlemény szerint a helyszínen azt mondta, a BMW debreceni építkezésének megkezdése új korszak kezdetét jelenti számukra. A világ egyik leginnovatívabb vállalata, a BMW Group és Közép-Európa egyik legsikeresebb városa, Debrecen együtt építi a jövőt a fenntarthatóság és az innováció jegyében - tette hozzá a polgármester, megjegyezve, hogy elkötelezettek a BMW debreceni sikere mellett, ami hozzájárul a város és polgárai sikeréhez.

Az első épületek kivitelezésének megkezdésével a létesítmény felveszi leendő formáját - mondta Hans-Peter Kemser, a BMW Group debreceni gyárának új igazgatója, aki a közlemény szerint már találkozott a BMW Group helyi csapatával, illetve a debreceni és magyarországi partnerekkel.
"Minden személyes beszélgetés során rendkívül pozitív hozzáállást tapasztaltam és elköteleződést aziránt, hogy kiváló együttműködésünket folytatva a BMW Group csúcstechnológiás gyárát építsük fel itt Debrecenben" - tette hozzá.

A BMW közleményében emlékeztet: Hans-Peter Kemser 2022 elején vette át a BMW Group debreceni gyárának igazgatói feladatait. Az új vezető sokéves szakmai tapasztalattal rendelkezik az autógyártás és az elektromos mobilitás területén. 2015 és 2021 között a BMW Group lipcsei gyárának működéséért volt felelős.

Jelenleg egy Debrecenben és Münchenben dolgozó szakmai stáb irányítja a különböző humánerőforrás, üzemeltetési, fenntarthatósági, pénzügyi és tervezési tevékenységeket. A kivitelezési munkálatok előrehaladtával újabb karrierlehetőségek nyílnak meg. A munkaerő-toborzás jelenlegi szakaszában a hangsúly olyan munkaterületekre koncentrálódik, mint az üzemépítés, a humánerőforrás, a létesítményüzemeltetés, a pénzügy, a beszerzés és az IT - ismertette a cég közleménye.

MTI

2022. február 18. 10:17
Iskolai tömegmészárlást, véres erőszakot reklámozott Azahriah
A menedzsmentje úgy megijedt, hogy törölte a videót.
Indonéziában kitört a Lewotobi Laki Laki tűzhányó
Az Indonézia keleti részén fekvő Flores szigeten kitört a Lewotobi Laki-Laki tűzhányó, amely az indonéz vulkanológia...
Mérgező gombát szolgáltak fel ebédre egy családnak, gyilkosságként kezelik az ügyet
A bélszínben volt elrejtve.
Több ezren menekültek Indiába a szomszédos Mianmarból két helyi gerillaszervezet között kirobbant harcok miatt
Már több ezren menekültek Mianmarból a szomszédos Indiába a mianmari junta ellen harcoló két fegyveres csoport közöt...
Holtan találták Roman Sztarovojt
Saját autójában bukkantak rá a holttestére.
Válaszlevél az ukrán Pravda főszerkesztőjének: „Ne kövesse Zelenszkijt a magyarok sértegetésében!”
Szalai Zoltán, a Mandiner lapigazgató-főszerkesztője reagált arra, hogy Szerhij Szidorenko a magyarok szidalmazásáva...
Több ember megsérült a hétfői viharban, egy komp is elszabadult
A 120 kilométer/órás széllökések fákat csavartak ki, motorkerékpárokat döntöttek fel és szemeteskonténereket fújtak ...
Megpróbálta megmenteni a wc-ben született babát - Tények 18.00
A takarítónő kollégája nyilatkozott. További részletek a Tényekben 18.00-kor a TV2-n!
Sokan meghaltak fegyveres összecsapásban Nigéria középső részén
Legkevesebb negyven ember meghalt fegyveres összecsapásban Nigéria középső részén, Plateau államban - közölte kedden...
Menet közben zuhantak az autókra a kidőlő fák - Tények 18.00
Soha nem látott vihar tarolta le az országot, tetőket tépett le a szél. További részletek a Tényekben 18.00-kor a TV...

Egymásba rohant három autó, az egyik a tetején állt meg
Egymásba rohant három autó, az egyik a tetején állt meg
A fővárosból kivezető szakaszon ütközött össze több autó csütörtökön késő délután.
Karambol a baranyai kereszteződésben, most a 6-os főúton
Újabb baleset zavarta meg Baranya közlekedését a csütörtök délutáni órákban. Egy személygépjármű és egy kamion ütközött össze a 6-os főút hosszúhetényi kereszteződésénél, a kocsi az árokban állt meg.
Karambol a baranyai kereszteződésben, most a 6-os főúton
Újabb baleset zavarta meg Baranya közlekedését a csütörtök délutáni órákban. Egy személygépjármű és egy kamion ütközött össze a 6-os főút hosszúhetényi kereszteződésénél, a kocsi az árokban állt meg.
Bűnös kirándulás és cserbenhagyásos gázolás
Kirándulásnak indult, bűnügy lett belőleA megyei napilap ötven évvel ezelőtti tudósítása egy négy fiatalból álló társaság zűrös kalandját idézte meg, akik 1975. június 7-én Budapestről Martonvásárra indultak, hogy Szanyi János orbánhegyi szőlőjéből bort hozzanak. A kirándulásból azonban bűnügyi történet lett: betörtek egy idegen pincébe, ahonnan élelmiszert, egy karórát és egy Skoda slusszkulcsát vitték el. A lopott járművel az M7-esre hajtottak, de egy rendőrségi helikopter megjelenésekor pánikba estek, és többen kiugrottak a mozgó autóból. A kocsit vezető Deák Ferenc tovább hajtott, de végül lerobbant. A társaság tagjai vonattal, jegy nélkül próbáltak meg visszajutni, éjszakájukat pedig a pettendi váróteremben töltötték. Budapestre visszaérve ismét találkoztak, de a rendőrség végül elfogta őket. A cikk részletesen beszámolt a botladozó szökési kísérletekről, a romos házban húzott megállóról és a büntetőeljárásról, amely már a közveszélyes munkakerülés és járműlopás vádját is tartalmazta.
Furgon és autó karambolozott, mentőt is riasztottak a helyszínre
A Hunyadi és a Petőfi utca sarkán történt a baleset csütörtökön délután.
Két személygépkocsi ütközött a zalai város központjában
Összeütközött két személygépkocsi csütörtökön déltájban Zalakaroson, a Gyógyfürdő téren – jelezte a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószolgálata. Tájékoztatójuk szerint a város hivatásos tűzoltói az egyik autót áramtalanították, a másiknál erre nem volt szükség. Az eset során személyi sérülés nem történt.
Csúnyán összetört két kocsi a győri felüljárón - fotó
Karambolozott két kocsi csütörtökön délután Győrben.
Vízbe fulladt egy 13 éves fiú Baranyában − az elmúlt évek legszörnyűbb esete
A Palatinus Strandon elhunyt kislány tragédiáját követően a baranyaiaknak is felsejlik egy szörnyű eset. Sajnos vízbe fulladásos halálesetekből vármegyénknek is kijutott az elmúlt években.
Hazafelé tartott az érettségiről, súlyos balesetet okozott egy fiatal sofőr (+ videó)
Két ember súlyosan megsérült, a járművek pedig totálkárosra törtek, miután egy fiatal sofőr nagy sebességgel belerohant egy előtte bekanyarodni készülő autóba.
Döbbenetes sofőrök vannak! Olyat vett fel a fedélzeti kamera, amin rengetegen kiakadtak! (videó)
Hajszál híja volt annak, hogy tragédia legyen a vége. Baleset veszélyes helyzetet rögzített egy fedélzeti kamera vármegyénkben.
Három sérült egy sátoraljaújhelyi balesetben
Csütörtök kora délután egy autó a szembejövő sávba hajtott. A balesetben többen is megsérültek.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.