
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A bizarr eset a romániai Temes megyében történt nemrég. Egy luxusautót vezető férfi fogta magát, felhajtott a járdára, majd ott leparkolt. Ezt egy 28 éves fiatal férfi sérelmezte, amit szóvá is tett neki, ekkor szabadult el a pokol. A férfi először szidalmazni kezdte a gyalogost, majd többször leköpte. Pechére azonban az általa inzultált férfi levideózta, amit művelt és szerdán feltöltötte a világhálóra.
A videófelvétel alapján a rendőrség azonosította mind a videó készítőjét mind pedig a sofőrt. Mindkettőjüket beidézték kihallgatásra.
Az öntörvényű sofőrt két dolog miatt is szabálysértőnek találták. Egyrészt, amiért felhajtott a járdára, másrészt pedig, amiért szidalmazta, fenyegette és többször leköpte a járókelőt.
Végül sokba került neki ámokfutása, a Temes Megyei Rendőr-főkapitányság 7000 lejre, azaz több mint 400 ezer forintra megbüntette - írta meg a Maszol pénteken.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen