Szexvideóval zsarolta 79 éves „szerelmét” a budapesti nő

A nő folyamatosan pénzt kért a nyugdíjas férfitól, majd, amikor úgy tűnt, elzárják a pénzcsapot, zsarolni kezdte.

A 79 éves férfi és az akkor még 43 éves nő tavaly nyáron egy budapesti utcán találkoztak, a nő ekkor kezdte el behálózni kiszemelt áldozatát. Többszöri találkozgatás után L.né H. Veronika elhitette a nyugdíjassal, hogy szerelmes belé, ezért a férfi azt is megengedte neki, hogy hozzá költözzön. A nő idővel a férfi bizalmába férkőzött és rendszeresen pénzt kért tőle.

Egy idő után azonban a kapcsolat gyanús lett a férfi számára, ezért szakítani akart, de „szerelme” bezárta őt a lakásba, telefonját pedig elvette, ennek ellenére az idős úrnak sikerült értesíteni a rendőrséget, de komolyabb intézkedés nem történt. L.né H. Veronika ezek után azzal fenyegette meg párját, hogy a róla készült szexuális tartalmú videót közzéteszi, ettől pedig a férfi annyira megijedt, hogy mindent megtett a nőnek, amit csak a nő akart. Két és fél hónap alatt összesen több mint négymillió forintot adott át neki.


Korából adódóan a 79 éves férfi egészségügyi gondokkal küzdött, egyszer rosszul is lett az otthonában, és mentőt kellett hívni hozzá, de ez sem érdekelte a nőt, miközben párját újraélesztették, addig ő a szomszéd szobában egy millió forintot gyömöszölt bele a melltartójába, mentősök éberségének köszönhetően azonban a nő lebukott, és a rendőrök elfogták. A KR NNI ekkor kezdett el nyomozni az ügyben.

L.né H. Veronika azonban még ezt követően sem tett le arról, hogy az időközben elhunyt férfi teljes vagyonát megkaparintsa. Kitalálta, hogy a férfi lakására – melynek az elhunyt fele részben volt a tulajdonosa – visszamenőleg haszonélvezeti jogot alapító megállapodást köt, illetve végrendeletet készíttet, a hamis dokumentumokat pedig egy ügyvéd ki is állította a számára, ezeket beadták a kormányhivatalhoz, illetve a polgármesteri hivatalhoz és elérték, hogy az elhunyt törvényes örököseit kizárják az örökségből. A nyomozók azonban még idejében léptek és a hagyatéki eljárást a büntetőeljárás megindítása miatt felfüggesztették.


Kedden a rendőrök egyszerre fogták el a nőt és az ügyvédet. L.né H. Veronikát Budapesten, egy barátja lakásán, míg az ügyvédet szolnoki otthonában. A nőt zsarolással, kifosztással, közokirat-hamisítással, valamint háromrendbeli csalással gyanúsítanak. Kihallgatását követően bűnügyi őrizetbe vették, és kezdeményezik letartóztatását. Ügyvédjének közokirat-hamisítás és háromrendbeli, társtettesként elkövetett csalás miatt kell felelnie, egészségi állapotára tekintettel szabadlábon védekezik – írta meg a police.hu.

2022. május 26. 09:29
A szerdán eltűnt két hetes csecsemőt holtan találták meg Nagydorog határában.
Az augusztus 20-ai fővárosi rendezvényeken a mentők 160 embernek nyújtottak segítséget az esti órákig - tájékoztatta...
Szolgálatot teljesítő készenléti rendőrök és három helyi összefogásának, valamint a gyors újraélesztésnek köszönhető...
CSECSEMŐGYILKOSSÁG - Megöltek egy kéthetes újszülöttet Nagydorogon. Az anyja azt állította, hogy valaki elrabolta tő...
Korábban már gyermekpornográfia miatt elítélték.
Hétfőn még a stúdióban olvasta fel a legfrissebb híreket, szerdán pedig már a Balaton legnagyobb fesztiváljának szín...
family
Alig vártuk ezt a napot. Hétfői hazatérése után exkluzív interjút adott Kapu Tibor. Az ország második kutató űrhajós...
family
Műtét, felépülés és a rajongók reményei – Demjén Ferenc állapota napról napra javul! A Kossuth-díjas énekest nemrég ...
family