
Olasz dráma a kaposvári konyhában: egymásra hajigálta a kést a házaspár
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség közleménye szerint a férfi 2017. március elején az interneten vette fel a kapcsolatot egy szabolcsi településen élő 13 éves lánnyal. A kislányt rábírta arra, hogy készítsen magáról olyan fényképeket és videókat, amelyeken meztelenül látható, illetve szexuális cselekményt végez.
A lány végül beleegyezett abba, hogy a férfi kívánsága szerinti videókat és fényképeket készítsen, amelyeket aztán elküldött neki. A pedofil egészen 2018. március elejéig, azaz egy éven keresztül rendszeresen üzenetet váltott a kislánnyal. Ennek során a gyerek 110 fotót és 37 videót küldött el magáról, minden esetben olyan tartalommal, amelyeken meztelenül volt látható.
A kislány már az első videók elküldése után vonakodott, és nem akart többet küldeni. A férfi azonban azzal fenyegette meg, hogy ha nem lesznek újabb felvételek, akkor a nála lévőket terjeszteni fogja, valamint közölte a gyerekkel, hogy rendőrségi feljelentéssel se merjen próbálkozni. A lány végül úgy szabadult meg a férfitól, hogy az utolsó üzenet elküldése után letiltotta őt.
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség a büntetett előéletű férfival szemben börtönbüntetést, közügyektől eltiltást, illetőleg minden olyan foglalkozástól, tevékenységtől való végleges hatályú eltiltást indítványozott, amely keretében 18 év alatti személy nevelését, gondozását, gyógykezelését végezhetné.
A címlapfotó illusztráció.

Olasz dráma a kaposvári konyhában: egymásra hajigálta a kést a házaspár

Elgázoltak egy 70 éves nőt Pécsett

Meddig tart még a drogos sofőrök ámokfutása? Sorra történnek a tragédiák

Kaparós sorsjegyeket rabolt, milliókban reménykedett

Videón, ahogy felgyújtotta ismerőse autóját egy esztergomi férfi

Videón a sárvári boltos banda, trükkös módszerrel fosztogatták az üzleteket

Kilencéves, gyászoló nevelt lányát molesztálta egy férfi

Szerelés közben gyulladt ki egy kocsi Budapesten - videóval

Több mint harmincan sz*xeltek a kiskorúval, kamasz bocsátotta áruba a lányt Zalában

Videóra vette a motoros, ahogy elgázolják Budapesten

Kiugrott az erkélyéről egy 10. osztályos fiú Tokajban, szörnyű esetről érkezett hír

Meghalt Mohácsi Árpád