
Halálos lakástűz Kiskunfélegyházán, egy idős nő az áldozat
Az 51 éves külföldön élő, de rendszeresen Magyarországra hazalátogató férfi többször felkereste barátját és az ő családját, a férfi két unokájának pedig látogatásai alkalmával ajándékokat, édességeket vitt. A kisgyermekekkel bizalmi kapcsolatot alakított ki, így az ötéves kislány és öccse is kötődött hozzá.
A férfi 2021 első hónapjaiban többször megkérte a gyerekek édesanyját, hogy a kicsiket engedje el vele a boltba, vagy éppen ahhoz az ingatlanhoz, ahol itthon tartózkodása idején lakott, ezt a nő pedig meg is engedte.
Ebben az időszakban is előfordult, hogy a férfi a kislánnyal szexuális kapcsolatba került. Amikor 2021 áprilisában a nagyapával együtt megjelent a családnál és felajánlotta, hogy bemegy a hálószobában lévő gyermekekhez és elaltatja őket, ám ekkor szintén szexuális indíttatással fordult a kislányhoz. Az anya mintegy tizenöt perc elteltével maga is bement a szobába, és gyermeke viselkedését, valamint az ágyánál térdeplő vádlottat látva, a férfit azonnal kiküldte a helyiségből, majd elzavarta a házból.
A Veszprém Megyei Főügyészség a letartóztatásban lévő férfival szemben fegyházbüntetés kiszabását, a közügyek gyakorlásától, valamint minden olyan foglalkozástól és egyéb tevékenységtől történő végleges hatályú eltiltását indítványozta az ügyben eljáró Veszprémi Törvényszéknek, melynek keretében tizennyolc év alatti személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végezné vagy kiskorúval egyéb hatalmi, befolyási viszonyba kerülne – olvasható az ügyészség hivatalos oldalán.
A címlapfotó illusztráció

Halálos lakástűz Kiskunfélegyházán, egy idős nő az áldozat

Teltház és diadal: 2–0-val jutott nyolcaddöntőbe az FTC, jön a Braga!

Elaludt vezetés közben az M5-ösön, az egyik utasa meghalt

Levideózta a betörést és az elkövetőt egy nő Nagykanizsán

Hihetetlen, mit művelt egy taxis a kőér utcai vasúti átjárónál

Halálra szúrta feleségét egy férfi Győrnél, majd feladta magát

MÁV-vezérigazgató: elindult a rendszeres teherforgalom a Budapest-Belgrád vasútvonalon

Mutánst fogtak a Balatonból - Fotó

Lángra kapott egy kamion fülkéje az M5-ösön - Fotóval

Csak a lélekjelenléten múlt: újabb durva videók az utakról

Lángba borult egy budapesti vendéglátóhely, többszázan menekültek

Egy bátor utas védte meg a kislányt egy miskolci villamoson