
Válik a népszerű magyar DJ
Az ikonikus sorozat nemrégiben debütált két új epizódjában a rajongók lelkesen figyelték, ahogyan kedvenc karaktereik megbarátkoznak, vagy éppen küzdenek koruk ellen. A Mr.Big-et, azaz John James Preston-t alakító Chris Noth sármján mit sem fogott az idő.
Két nő, a 40 éves Zoe és a mindössze 31 éves Lily nem sokkal az új részek debütálása után szexuális zaklatással vádolták meg a színészt. Az esetre állítólag 2005-ben Los Angeles-ben, illetve 2015-ben New York-ban került sor. Zoe azt állítja, először pikáns üzeneteket kapott Chris-től, majd mikor a férfi megkérte, vigye vissza a kölcsönadott könyvet a lakására, amint a nő belépett az ajtón megcsókolta, majd meg is erőszakolta, Zoe hiába ellenkezett.
Lily újságíróként dolgozott, és 25 éves volt, amikor Mr. Big 2015-ben vacsorázni hívta, majd felajánlotta, hogy megmutatná neki a whisky gyűjteményét. Természetesen több lett a dologból, és Lily állítása szerint, eleinte kicsit szórakoztatta a dolog, illetve az, hogy a színész folyamatosan próbálkozott nála, végül pedig mire észbe kapott, a Chris már ott állt előtte egy szál semmiben és ráerőltette magát.
A két nő azért csak most állt elő a vádakkal, mert a „Szex és New York - És egyszer csak…” felelevenítették a borzalmas emlékeiket, és egyszerűen nem bírták tovább a hallgatást.
A színész kategorikusan tagadja az ellene felhozott vádakat - írta meg az Unilad.
Címlapfotó: instagram.com/justlikethatmax

Válik a népszerű magyar DJ

Lakásfelújításba kezdenek Molnár Tamásék: így néz ki most új közös otthonuk!

Rendőrségi jegyzőkönyvvel bizonyította igazát ByeAlex

Németh Kristóf venné át Szépréthy Roland helyét a Megasztárban? Itt van Ördög Nóra válasza!

Újabb fejlemény ByeAlex drogügyében: megszólalt a rendőrség

Nagy bejelentést tett Veréb Tomi, ilyen elismerésben még soha nem részesült!

Hihetetlen duettekkel jön vasárnap este a Sztárban Sztár All Stars

Újabb gyermeke születik a botrányhős Mandula Ádámnak

Gólyahír! Megszületett a Ganxsta Zolee és a Kartel zenészének első gyermeke

Miló Viki váratlan helyre vitte a férjét: Attila lefagyott, amikor meglátta

Felgyújtották Aurelio udvarát, a realitysztár üzent az ismeretlen támadónak!

Kiderült, mennyi kokain volt ByeAlexnél, amikor lecsapott rá a rendőrség - ez már komoly mennyiség