
Felborult egy csónak a Dunán – civilek is küzdöttek az egyik utas életéért
Tagadta a brutális gyilkosságot az az 58 éves férfi, aki a bíróság szerint mellkason és hasba szúrta ivócimboráját, majd elásta egy diófa alá a hátsó kertjében a Zala vármegyei Orosztonyban. A megrázó gyilkosság még 3 éve történt. Akkor sokkoló felvétel készült róla, ahogy hordágyon viszik el az áldozat földből előkerült holttestét. A vádlott csak részben ismerte be a szörnyű tettét.
Úgy tudjuk a hajléktalan, szellemileg visszamaradott áldozat lakhatásért cserébe ételt és alkoholt vett a férfinek. Amikor együtt ittak, ordítozástól zengett a ház. A vádirat szerint a gyilkos egy este részegen szexuálisan közeledett barátjához, aki visszautasította, ezért mérgében a földön összerugdosta, több bordáját is eltörte, majd rátérdelt, hogy ne tudjon mozogni és többször mellkason, illetve hasba szúrta egy 8 centis pengéjű késsel. Ezután hagyta elvérezni az ágy mellett, és lefeküdt aludni. Csak másnap ásta el éjjel, hogy senki se lássa mit tesz. Sokkolta a szomszédokat amikor előkerült a holttest.
Végül bűnösnek találták a férfit emberölés miatt. Ezért őt a törvényszék 14 év szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte.
Az ítélet nem jogerős, a férfi védője felmentésért fellebbezett.

Felborult egy csónak a Dunán – civilek is küzdöttek az egyik utas életéért

Megpróbált megszökni egy rab Veszprémben

Utolsó pillanatban mentette ki a kocsiját a lángoló garázsból Zagyvarékason

Kamerafelvétel leleplezte le az utcán szemetelő fiatalokat Esztergomban

Egy játékbaba vonalkódjával próbált spórolni, de lebukott

A saját iskolájukba jelentettek bombariadót Budapesten

Saját traktorja ölt meg egy férfit Mőcsénynél

Videón, ahogy üvölt és leköpi a kocsit egy agresszív mercis Budapesten

Időjárás-jelentés: Nyomasztó előrejelzés érkezett hétvégére

Óriási, 23,6 kilogrammos szörnyet fogtak ki a Balatonból

Orbán Viktor így búcsúzott Chuck Norristól

Most érkezett: Meghalt Zalavári Bálint