
Magánéleti okokból lehetett öngyilkos a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj honvédtisztjelöltje

Egy a világtól eldugott helyen, disznóöléssel egybekötött politikai rendezvényre gyűlt össze a Jobbik vezérkara egy Szamos-parti vendégházban. A fontosabb politikusok közül egyedül Szilágyi Györgyöt nem hívták meg ide, de az élettársát igen! A hölgy hiába kérte kifejezetten, hogy választókerületi politikusként ne kelljen egyedül mennie, a kérését megtagadták és arra kötelezték, hogy egyedül érkezzen.
A rendezvény főszervezője, aki tegnap már külön nyilatkozatban tiltakozott mindenféle gyanúsítás ellen Jakab Péter legfőbb szövetségese, Földi István, a párt szabolcsi országgyűlési képviselőjelöltje.
A Bors úgy értesült, hogy Földi ma kulcsszerepet játszhat Jakab újraválasztásában, a kiesett, feloszlott Jobbik szervezeteket ugyanis ő pótolta villámgyorsan, bármi áron aláírásokat gyűjtve.

Földi István már a bejáratnál közölte az áldozattal, hogy "meg lesz b..va"
A feljelentés szerint Földi volt az, aki a nemi erőszak későbbi áldozatával már a bejáratnál közölte, hogy „de szerencsés ez a Szilágyi, és hogy „ma itt meg leszel b…va”.
A Bors jobbikos forrásai rámutattak arra, hogy Szilágyi György Jakab politikai ellenlábasának számít a Jobbikban így több jel is arra utal, hogy a nemi erőszakot, akár a maffiában, Jakab szövetségesei egyfajta elképesztő politikai büntetésnek szánták. Ezt támasztja alá, hogy a Bors információi szerint az etikai beadványban, illetve a büntetőfeljelentésben Jakab Péter sofőrje, Hajnády K. Endre és egy másik neves jobbikos politikus neve is szerepel. Mindez válasz lett volna arra, hogy Szilágyi a párton belül több esetben is Jakabbal szemben foglalt állást.
A bűncselekmény estéjén az áldozatot, Szilágyi élettársát folyamatosan megalázták, fogdosták, sőt arra kényszerítették, hogy egyfajta házicselédként(!) kiszolgálja Jakab Pétert. Folyamatosan közölték vele, hogy itt ma este „meg lesz b…va”, miközben több esetben is durván megfogdosták.Az egyre kétségbeesettebb hölgy végül Jakab Péter testőrjéhez menekült, tőle próbált segítséget kérni, hiába.

A Bors megtalálta a bűncselekmény helyszínét, egy a világtól gondosan eldugott, lakott helyektől távol eső vendégházat Ököritófülpös közelében. A „horgásztanya” néven futó épület a helyi önkormányzat tulajdona, de az ököritófülpösi horgászegyesület a fenntartója. Azt bárki kibérelheti, Földiék azonban feltehetően jutányos áron, vagy ingyen jutottak hozzá az ingatlanhoz, Földi ugyanis közeli ismerőse a horgászegyesület alelnökének.

Magánéleti okokból lehetett öngyilkos a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj honvédtisztjelöltje

Budapesten rendezik meg az 1. Patrióta Nagygyűlést március 23-án

Sokk a benzinkutaknál: szerdától a lélektani határt is átlépte a drágulás – ennyit kell fizetni a védett ár nélkül

Holtan találtak egy testvérpárt Sajókazán, borzalmas tragédia történt szerda hajnalban

Holttestet találtak Salgótarjánban, különös kérdésre keresik a nyomozók a választ

Tavaszi hóesést örökítettek meg kis hazánkban, nem enged a tél szorítása

Holtan találtak egy házaspárt Ostffyasszonyfán, az éj leple alatt csapott le a csendes gyilkos az áldozatokra

Kamerával kukkolta a nőket az M4-es pihenőjének WC-jében - Videó

Drámába fulladt a hétvégi túra – mentőhelikoptert riasztottak a Bakonyban

Sokkoló baleset történt Bugyi határában, egy ház fala is beszakadt – fotóval

A nyílt utcán verte össze élettársát egy férfi, a fejét többször megtaposta

Vascsővel verte szét szomszédját egy honti férfi - Fotók