
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Az NB I hétvégi, 29. fordulójának nyitómeccsén a Nyíregyháza 1-0-s győzelmet aratott a keleti rangadón a DVSC ellen, ami után a két, egyaránt a kiesés elől menekülő csapat helyet is cserélt a tabellán. Így jelenleg már a debreceniek vannak közelebb a bajhoz, 29 ponttal a 10. helyen állnak, de a forduló végére kieső helyre is süllyedhetnek, míg a Nyíregyháza 30 ponttal a kilencedik – írta meg a Magyar Nemzet.

A fotó forrása: MTI/Czeglédi Zsolt
Sok düh és frusztráltság feszíthette szét belülről a debreceni szurkolókat a vereség miatt, és ezt a vadonatúj nyíregyházi stadion mosdóján töltötték ki. A DVSC-drukkerek vandalizmusának eredményéről videó is készült.
A felvételen látni lehet, hogy a stadion vendégszektorának mosdójában leszakadt vécéajtók és egy darabjaira szétvert mosdókagyló is bánta a drukkerek látogatását.
Panaszt tehet a Nyíregyháza a debreceniek vandalizmusa miatt
A Nyíregyháza stadionját tavaly adták át, augusztusban a Fehérvár ellen játszotta a csapat az első meccsét a 8150 nőző befogadására alkalmas, UEFA 2-es kategóriájú stadionban. A Csakfoci.hu információja szerint a Nyíregyháza panaszt tehet a DVSC-szurkolók vandalizmusa miatt, így az esetnek lehetnek következményei.
Idén hasonló eset történt a Fradi stadionjában is, amikor az Európa-ligában a holland AZ Alkmaar szurkolói okoztak mintegy 15 millió forintos kárt a mosdóban.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen