Szétfosztogatta a várost egy lőrinci asszony, kétszer is ellopta ugyanazt a bringát

Az elszántsága irigylésre méltó, a sorsa már nem annyira, ugyanis az ügyészség most vádat emelt vele szemben.

Féktelen lopkodásba kezdett egy nő 2022 tavaszán Lőrinciben – áll a Heves Vármegyei Főügyészség szerdai közleményében.

Az év júniusában egy udvarról egy dobozt lopott, amiben kutyakozmetikai és állatgyógyászati eszközök voltak. Más portákról pillangó formájú napelemes dekorációkkal és földbe szúrható szolár lámpákkal lépett meg, visszatérő mániája pedig a cserepes muskátli és a mobiltelefon lehetett, amiket több más telekről is elcsent.

Elszántságára kiváló példa az, amit egy kerékpár megszerzéséért tett az ötvenéves nő. Egy bekerítetlen udvarról egyszerűen fogta, és elvitte, ám a rendőrök hamar megtalálták nála, majd visszaadták gazdájának a vasparipát.

A tolvajnak ez a legkevésbé sem szegte kedvét, és négy nap múlva ismét elorozta a lezáratlan bringát, amelyet az egyenruhások újra nála fedeztek fel.

Fotó: Magyarország Ügyészsége

Az asszony nemcsak lopásra tudta használni a kezét, mint az 2022 júliusában kiderült, nagyszerűen verekszik is vele. Szintén Lőrinciben összeszólalkozott az utcán egy nővel, mert az az ő külön élő férjével beszélgetett.

Járóbotjával rácsapott vitapartnere kocsijára, majd nekiesett. Mindketten a földre estek a bunyó során, a támadó pedig többször is beleharapott áldozata lábába.

A vagyon elleni bűncselekményekkel, garázdasággal és testi sértéssel megvádolt középkorú nővel szemben az ügyészség végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést javasol, valamint pártfogó felügyeletét. Kezdeményezik továbbá, hogy kötelezze a bíróság kártérítés fizetésére, valamint a bűnügyi költségek megtérítésére, emellett a fegyverként használt járóbot elkobzását is indítványozzák.

2023. május 24. 15:57
A nyilvánosságra került videó egy kiképzőtáborban készült.
Magyar Péter és Ukrajna uniós tagsága is megosztja a Tisza Párt szimpatizánsait.
Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során e...
Callcentert üzemeltetett egy budapesti börtönből egy férfi, aki egy nyereményjátékot ajánlva hívogatta az embereket ...
Mikrogravitációs körülmények között az izmok és a csontok tömege csökken, emiatt a testmozgás az űrben legalább olya...
Egy szegedi nő éppen a vihart filmezte, amikor a kamerája előtt lerepült az egyetem egész teteje. A döbbenetes felvé...
family
Gördeszkabemutató és egy bohóc szórakoztatta a gyerekeket Karcagon. A városban az új gördeszkapálya és játszótér áta...
Továbbra sem tudnak jelölteket állítani Magyar Péterék, ez derült ki a Tisza Párt nagykanizsai kongresszusán. A párt...
Elítélték azt a férfit, aki Debrecenben áthajtott egy út szélén fekvő férfin majd segítségnyújtás nélkül tovább ment...