szeretet.éhség. – adománygyűjtő műsorral segít a TV2

December 21-én adománygyűjtő műsorral támogatja a TV2 Csoport az Ökumenikus Segélyszervezet Adventi Adománygyűjtő felhívását. 18:55-től a TV2 sztárjai közreműködésével várja a felajánlásokat Lékai-Kiss Ramóna és Váczi Gergely, akik évek óta a szervezet elkötelezett önkéntesei. A 1353-as adományvonal már él, minden hívás 500 forinttal segíti a Segélyszervezet munkáját.

2024-ben az Ökumenikus Segélyszervezet 29. alkalommal hirdette meg Adventi Adománygyűjtését, amely mára Magyarország legnagyobb ünnepi összefogásává vált. Az emblematikus szeretet.éhség. mézeskalácsszív mára magyarok százezrei számára jelent egyet a karácsony egyik legfontosabb üzenetével: a cselekvő szeretettel, a hiányt szenvedők támogatásával.

December 13-án Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet ügyvezető igazgatója, valamint Csikesz Erika, a TV2 Csoport értékesítési és digitális igazgatója a Mokkában jelentették be, hogy a piacvezető médiavállalat idén is támogatja a karitatív szervezet szeretet.éhség. mottójú Adventi Adománygyűjtését, melynek részeként a TV2 december 21-én külön műsort szentel a karitatív kezdeményezésnek. Az adománygyűjtésben nagyobb összegű felajánlásokat is fogadnak, a telefonközpont és az adománygyűjtés koordinátora Istenes László, a Mokka műsorvezetője lesz, aki folyamatosan tájékoztatja majd a nézőket a gyűjtés aktuális állásáról.

December 13-ától egészen 20-ig a TV2 Tények Plusz adásaiban egy-egy személyes történeten keresztül a nézők megismerkedhetnek az Ökumenikus Segélyszervezet munkájával, és a 1353-as adományvonal hívásával ők is csatlakozhatnak az ünnepi összefogáshoz, hogy a szervezet akkor is ételt, otthont, esélyt tudjon adni a rászorulóknak, amikor az ünnep fényei már elhalványodnak.

A december 21-i adás műsorvezetői Lékai-Kiss Ramóna és Váczi Gergely lesznek és olyan ismert emberekkel beszélgetnek majd, akik évek óta támogatják a Segélyszervezet munkáját. Mások mellett vendégek lesznek:

-Krausz Gábor séf és Mikes Anna táncművész
-Mihályfi Luca énekes és Hegyes Berci táncművész
-Katus Attila életmódtanácsadó
-Péter Szabó Szilvia énekesnő és Torkán Anna színművésznő

A műsorban ünnepi hangulatú dalokkal fellép a Megasztár hetedik évadának győztese, Gudics Máté.

Hogyan lehet csatlakozni?

- A 1353-as adományvonal hívásával 500 forinttal támogathatja bárki a Segélyszervezet munkáját.
- Bankkártya segítségével online is lehet adományozni a www.segelyszervezet.hu oldalon
- Átutalással a 11705008-20464565-ös adomány számlaszámra.

2024. december 13. 13:52
Két hongkongi repülőtéri biztonsági alkalmazott meghalt hétfőn kora reggel, miután egy Dubajból érkező teherszállító...
Azért kell az aláírásgyűjtés és azért kell a Nemzeti Konzultáció, hogy a magyar emberek Orbán Viktort a brüsszeli cs...
Megerőszakolták Michael Schumacher egyik ápolóját a legendás Forma-1-es pilóta otthonában. Az ügy most került bírósá...
10 állat vesztette életét, mire kifejlesztette a megfelelő adagot.
SEMMIRE SEM EMLÉKSZEM...- Rajtunk keresztül üzen Sallai Nóra. A Jóban Rosszban egykori színésznője egy évvel a bales...
family
Erre várt az ország hónapokon át és most végre elérkezett a nagy pillanat! Felcsendül a jól ismert dallam és újra fe...
family
A színpadon minden ragyog, a show pörög, de mi történik a kulisszák mögött? Minden eddiginél nagyobb fokozatra kapcs...
family
SOKKOLÓ - A zebrán gázoltak el egy nőt Fóton, videón a drámai jelenet. Az idős sofőr még csak nem is fékezett, az ál...
Hét perc alatt rabolták ki a Louvre-t. Eltűntek Napóleon ékszerei. Vasárnap reggel három csuklyás férfi jutott be a ...
family