
Fordulat érkezik húsvéthétfőn az időjárásban, megtorpan a tavasz
Bánom, amit tettem. De az életemnek egy olyan szakasza volt, amit elég nehezen kezeltem
– ezt mondta az utolsó szó jogán az a férfi, aki szerelmi bánatában felgyújtotta a kisvárdai várat, amit ráadásul telefonjával videóra is vett.
Dalolt a férfi, miközben már hatalmas lángokkal égett az éppen felújítás alatt álló műemlék 2022 nyarán.
Mintegy 50 millió forintos kárt okozott a gyújtogató, aki egy kanna benzinnel és olajjal indult a várhoz. A pusztítást először a toronyban kezdte, majd lement a pincébe, és azt is lángra lobbantotta. Ráadásul a vádirat szerint ezután a tetőn is megpróbált tüzet gyújtani, de ott már nem sikerült neki.
A gyújtogató korábban azt mondta, hogy annyira részeg volt, hogy nem emlékszik semmire.
Hát a bizonyítékok azok egyértelműek, tehát beismerem, csak ez az, hogy én még a mai napig nem emlékszem rá pontosan, hogy ez most mégis hogyan történt
– vallotta a férfi.
Az ügyész szerint azonban ez nem igaz, mert a tanúvallomása szerint pontosan emlékezett arra, hogy mi mindent vitt magával a gyújtogatás estéjén.
A férfit most jelentős kárt okozó rongálás miatt ítélték el első fokon 1 év szabadságvesztés büntetésre, aminek végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggeszti a bíróság.
A gyújtogató és védője azonban fellebbezett eltérő jogi minősítés miatt, mert nem értenek egyet a vádirattal. A férfi azt is elmondta, hogy az eset óta rendbe jött az élete és már boldog párkapcsolatban él.

Fordulat érkezik húsvéthétfőn az időjárásban, megtorpan a tavasz

„Iszonyatos csalódás": Zákány Péter tábornok Pálinkás Szilveszterről - videóval

Rendkívüli figyelmeztetést adott ki a Budapest Airport, minden utast érinthet

Húsvéti tojás pottyant az égből Miskolcra? Döbbenetes videó készült az éj leple alatt

Horror az Alföldön: Mentőhelikopter és több mentőautó lepett el egy hajdúsági kerékpárutat

Riadó a Balatonnál: Több száz ember menekítése indult meg

Elképesztő jelenetek játszódtak le Tiszaörs központjában, mentőakció volt a magasban

Ön már megtette, amit meg kell tennie? Vészesen közelít egy fontos határidő

Rendkívüli vészhelyzet Komárom-Esztergomban: 16 mentőegységet vezényeltek ki

Felkavaró fotók érkeztek a Kiskunságból, borzalmas hármas tragédia történt

Vasárnap megnyílik a Citadella a nagyközönség előtt – Orbán Viktor is beszédet mond

A sofőr szerint egy patkány a hibás, ilyet még nem hallottak a rendőrök