Szeptember végéig nyilatkozniuk kell a régi katásoknak

A régi katásoknak a kataalanyiság megszűnése miatt szeptember 30-ig nyilatkozniuk kell a bevételeikről, és az esetleges 40 százalékos mértékű adót is be kell vallaniuk - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI-nek eljuttatott közleményében hétfőn.

A nyilatkozatot azoknak is be kell nyújtaniuk, akik augusztus 31-én szüneteltették tevékenységüket - figyelmeztettek.

Az adóhivatal jelezte: nyilatkozni a 22KATA jelű nyomtatványon kell, mely legegyszerűbben a NAV honlapjáról vagy közvetlenül az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban érhető el.

A KAÜ-azonosítás után a volt kisadózó a vállalkozói adószámát kiválasztva a 22KATA felületre jut, ahol néhány kattintással kitöltheti és beadhatja nyilatkozatát - írták.

Szeptember elejétől hatályukat vesztették a kisadózó vállalkozások tételes adójának (régi kata) szabályai - emlékeztettek a közleményben.

MTI/Címlapfotó: Illusztráció (Shutterstock)

2022. szeptember 12. 10:36
Az elemző szerint hamarosan kipukkadhat a lufi.
A Tisza Párt vezetője Bujdosó Andreát ültette a frakcióvezetői székbe Ordas Eszter bukása után.
A franciaországi Lyonban egy rab szabaduló cellatársa csomagjába rejtőzött el és sikeresen megszökött a börtönből.
Miközben Magyar Péter a nyilvánosság előtt gyakran próbálja elhatárolni magát a brüsszeli migrációs politikától, a k...
Két természeti csapással is megbirkózott az ország.
Videóra vették, ahogy egy apát és lányát megmentenek.
A német rendőrség több száz kilogramm Captagon nevű, élénkítő hatású kábítószert foglalt le, amelyre egy Szász-Anhal...
A görög válogatott a papírformának megfelelően könnyedén, 31-7-re nyert a horvátok ellen, ezzel a magyar női vízilab...
Brüsszel egy évtizede támadja a magyar kormányt, miután megállította az illegális migrációt.