
Nem várt tovább, mentőkocsiban sírt fel Laura
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere hivatalos Facebook-oldalán osztotta meg a két magyar gimnazista sikertörténetét.
"Több mint háromszáz iskola képviseltette magát az Oxford Schools megmérettetésén, amelynek döntőjében a legjobb 130 csapatnak volt lehetősége számot adni képességeiről. Büszkeségre ad okot, hogy a két magyar fiatal az angol anyanyelvű diákokkal szemben is kiemelkedő teljesítményt nyújtott, hiszen a Karinthy Frigyes Gimnázium és a Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium tanulóiként az egyik legrégebbi brit magániskola csapatát is sikerült maguk mögé utasítaniuk" - írta bejegyzésében Kásler Miklós
"Szívből gratulálok az ifjú hölgyek szorgalmához és tehetségéhez, tanulmányaikhoz pedig további sikereket kívánok!" - fejezte ki gratulációját a miniszter.

Nem várt tovább, mentőkocsiban sírt fel Laura

Embertelen, mire bukkantak egy kamion rakterében

SZÉP-kártya: Hétfőtől újra hideg élelmiszer is vásárolható vele, íme a részletek

Videón az egri autónyitogató fantom

Meglepő, hogy hányan halnak meg AIDS miatt Magyarországon

Egyre több segítséget ad a vállalkozásoknak az egy éve megújult Kamara

Megragadta egy nő fejét és szexre akarta kényszeríteni a vonaton Pestszentlőrincnél egy férfi

Videó rögzítette a frontális ütközést Debrecennél

Szörnyű halálos tragédia történt Nyírpazonyban

Leszakadt és sínekre gurult egy pótkocsi Kisbérnél - videóval

Várandós nő sérült meg, több autó ütközött az M5-ösön

Fiatalokért sietett a mentő Turára, jelenleg is az életükért küzdenek