
Széklábbal vágta fejbe az idős nőt, hogy pénzhez jusson
A rendőrök pár órával a bejelentést követően fogták el a jászkiséri fiatalt.
Tenyek.hu 2022. január 19., szerda 18:17
A Jászberényi Rendőrkapitányság közleménye szerint egy helyi fiatal bement egy jászkiséri családi házba kedd este, majd rátörte az ajtót a szobában tartózkodó idős nőre. A bejelentő elmondása szerint a férfi pénzt követelt tőle, ám a nő nem akart neki adni - közölte a police.hu.
A támadó ekkor agresszíven összetört egy széket, majd annak lábával fejen ütötte az idős asszonyt. A sértett nagyon megijedt, így körülbelül 20-25 ezer forintot adott át a férfinak, aki zsákmányával együtt távozott a házból.
Fotók: police.hu
A rendőrök az adatgyűjtés, a tanúkutatás és a helyszín közelében lévő kamerák felvételeinek megtekintését követően azonosították a feltételezett támadót, akit a hajnali órákban a lakásán elfogtak és előállítottak a Jászberényi Rendőrkapitányságra.
A 19 éves helyi férfit a nyomozók rablás bűntett elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vételéről határoztak.
+Ez is érdekelheti

Meghalt az ígéretes fiatal tehetség, Márkus Péter

Pest vármegyei horror: A nyílt utcán ölt a rettegett elkövető

Rendkívüli riadó a Dunaújvárosi Egyetemen: Hajtóvadászatot indítottak

Kijöttek a hivatalos becslések: Ez vár sok magyarra a következő hónapokban

Különös tilalom lép életbe Győr-Moson-Sopronban – szabálymódosítás mellett döntött a szövetség

Buszmegállóban esett össze egy férfi, kollégái küzdöttek az életéért

Meghalt Mészely László

Megállt az utasokkal egy személyvonat az éjszaka közepén Győrnél, rettenetes dolog áll a háttérben

Hátborzongató eset: női holttestet találtak a komáromi Monostori-erdőben

Nagyszabású munkálatok zajlanak Budapest mellett, valami egészen új épül

Hajmeresztő jelenetek Szombathelyen: egy pillanat alatt életveszélybe kerültek többen

Megdöbbentő adatokat mértek Északkelet-Magyarországon kora reggel, ránk rúgták az ajtót a mínuszok



