
Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus
Idén március 9-én délelőtt a várpalotai ingatlantulajdonost alsó szomszédja értesítette, hogy lakásából folyamatosan szivárog a víz, ami már teljesen átáztatta a mennyezetét. A tulajdonos amilyen hamar csak tudott odasietett, de többszöri kopogtatásra sem tudott bejutni a lakásba, ezért értesítette a rendőrséget. A katasztrófavédelem munkatársai végül a nyitott erkélyajtón át jutottak be, de ekkor már késő volt, a fürdőszobában kinyitott csapok mindent eláztattak.
A lakást eláztató 47 éves férfi, mint kiderült, az erkélyen át távozott, de nem úszta meg tettét, ugyanis a járőrök délután a belvárosban igazoltatták, ekkor pedig mindent elismert. Ezután a Várpalotai Rendőrkapitányságra vitték, ahol gyanúsítottként kihallgatták. Ennek során elmondta, magánéleti problémái miatt áztatta el a lakást, de ezt azóta megbánta.

Fotó: police.hu
Az általa okozott hatszázezer forintos kárt a férfi igyekezett megtéríteni, valamint a felújítási munkálatokban is kivette a részét.
Ellene egy rendbeli rongálás vétség és szintén egy rendbeli rongálás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyt büntetőeljárás. A Várpalotai Rendőrkapitányság munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat átadták az illetékes ügyészségnek – írta meg a police.hu.

Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus

Háromezer forintért akartak agyonverni egy 77 éves férfit

Ruhásszekrénybe bújt a rendőrök elől a rabló

Helyreigazítás

Sokkoló videó készült a szentmártonkátái halálos horrorbalesetről

Sztrókot kapott vezetés közben egy nő, árokba hajtott – Fotó

Kalapács alá kerülnek az álomautók Óbudán

Letartóztatták a férfit, aki megölte volt élettársát Szolnokon

Elrabolta volt barátnőjét egy hajdú-bihari férfi, megverte és ruha nélkül az utcán hagyta

Újabb fejlemény ByeAlex drogügyében: megszólalt a rendőrség

24 év után rács mögött az ajkai gyilkos szeretők

Csákánnyal akarta megölni volt élettársát egy férfi