
Időjárás-jelentés: Nyomasztó előrejelzés érkezett hétvégére
Több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntett kísérlete miatt indult nyomozás a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányságon egy 37 éves ráckeresztúri férfival szemben.
December 20-án délután Ráckeresztúron a Csokonai Mihály utcában egy családi vitát követően autóba pattant, majd az utcán csoportosulók közé hajtott. Néhányan el tudtak ugrani a nagy sebességgel érkező kocsi elől, azonban a sofőr édesapjának nem sikerült, és áthajtott a lábán. Ezt követően a gázoló elhajtott anélkül, hogy meggyőződött volna az okozott sérülésről – közölte a rendőrség pénteken.
A nyomozók elfogatóparancsot bocsátottak ki ellene, amely alapján már a következő nap kattant a bilincs az ámokfutó kezén.
Az egyenruhások őrizetbe vették M. Zoltánt és kihallgatták, majd kezdeményezték a letartóztatását.

Fotó: police.hu

Időjárás-jelentés: Nyomasztó előrejelzés érkezett hétvégére

Óriási, 23,6 kilogrammos szörnyet fogtak ki a Balatonból

Orbán Viktor így búcsúzott Chuck Norristól

Most érkezett: Meghalt Zalavári Bálint

Hazatértek a magyar katonák Bagdadból

Csütörtökön térnek haza a magyar katonák az iráni háborús térségből

Halálos kamionbaleset történt Törökszentmiklósnál

Rákkeltő anyaggal szennyezett terméket hívnak vissza a boltokból

Újabb fordulat az ecsegi testvérgyilkosság ügyében, megszólalt a rendőrség

Nem hívtak segítséget barátai, az utcán heverve halt meg egy férfi Makón

Eszeveszett tombolásba kezdett egy férfi, a sorompók sem állították meg - videóval

Viperával támadtak meg egy kocsmárost, lesben állva estek neki